Auguszta napja van. | 2024.03.29

Filippo Grandi: a falak és kerítések csak fokozzák a menekültek szenvedését

2016-03-08 12:42:59

 Nem jelent megoldást a kerítések és falak építése a menekültek távol tartására, ezek csak fokozzák ezeknek az embereknek a szenvedését - jelentette ki kedden Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

    A tisztségviselő az EP-képviselők előtt felszólalva hangsúlyozta: Európa elérkezett az igazság pillanatához, most kell megerősíteni azokat az értékeket, amelyekre a kontinens épült.
    "A tömeges menekültáradattal szemben a politikusok első reakciója nagyon gyakran az, hogy félelmet keltenek, manipulálják a közvéleményt és gyűlöletet szítanak azok ellen, akik mások. Ez elfogadhatatlan, a reakció kizárólag a szolidaritáson, az emberi jogokon, a felelősség megosztásán és a nemzetközi jog tiszteletben tartásán alapulhat" - emelte ki az olasz diplomata.
    Filippo Grandi mély aggodalmát fejezte ki az uniós és török vezetők hétfői brüsszeli csúcstalálkozóján megkötött elvi megállapodással kapcsolatban. Mint mondta, attól tart, hogy olyan egyezmény születhet, amelynek során nem veszik figyelembe a nemzetközi jog előírásait. Kijelentette, komoly garanciákra van szükség, ezek kell, hogy az alapját képezzék egy jövőbeli mechanizmusnak.
    Az Európai Bizottság szóvivője, Alexander Winterstein kedden a brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján, Brüsszelben újságírói kérdésre közölte: a megállapodás nyilvánvalóan teljes mértékben megfelel az európai és a nemzetközi jog előírásainak.
    A főbiztos elmondta azt is, hogy üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely a menekültek törvényes befogadására nyújt lehetőséget, és reméli, hogy ehhez hasonló megoldás fog születni Libanon és Jordánia esetében is.
    "Nagyon fontos, hogy a nemzetközi közösség osztozzon a felelősségen" - szögezte le.
    Grandi elmondta, hogy a menekülő nők és gyermekek száma gyorsan növekszik, sokan férfi kísérő nélkül kelnek útra, várandósan vagy kisgyerekkel. A politikus arról számolt be, hogy az Európába érkezők kétharmada jelenleg nő és gyerek, tavaly ez még csak 41 százalék volt. Mint mondta, a "nőknek a legsúlyosabb a helyzetük menekültek között".
    A körvonalazódó megállapodás értelmében Ankara további pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások felgyorsítását kéri, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkötelezettségét a török állampolgárokkal szemben. A törökök cserébe visszafogadnák az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.