Emma napja van. | 2024.04.19

 MSZP: nyomozás indult az NVI-nél történtek miatt - FRISSÍTETT (új: rendőrség)

2016-03-04 14:24:55

 Nyomozást rendeltek el a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek miatt - közölte a szocialista Nyakó István pénteken az MTI-vel. A rendőrség megerősítette a nyomozás elrendelését.

    Nyakó István elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nap folyamán azzal kereste meg, hogy elrendelték a nyomozást az NVI-nél történtek miatt.
    A BRFK pénteken a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - tudatták az MTI megkeresésére. 
    Az MSZP-s politikus közlése szerint hétfőn tanúként hallgatják meg az ügyben; két nappal korábban még feljelentés-kiegészítés ügyében kereste meg a BRFK.
    Nyakó István azt vélelmezte, hogy a Kúria csütörtök este nyilvánosságra hozott döntése játszhatott közre a nyomozás elrendelésében. 
    Kitért arra, hogy felülvizsgálati kérelmet fog benyújtani a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos határozata miatt. Hozzátette: az egyik határozattal Erdősi Lászlóné népszavazási kérelmét hitelesítette az NVB, míg a másik határozattal elutasította az ő, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését. Megjegyezte, már csak azért is kérni fogja a felülvizsgálatot, mert értelmezése szerint a Kúria határozatában erre "felkérte".
    A Kúria honlapján csütörtök este nyilvánosságra hozott határozat szerint múlt kedden az NVI-nél tartózkodó ismeretlenek akadályozták az MSZP-s politikust jogai gyakorlásában. 
    A szocialista politikus hétfőn közölte, feljelentést tett az ügyben múlt héten a Központi Nyomozó Ügyészségen, illetve az V. kerületi rendőrségen.