Ferenc napja van. | 2024.05.11

Egy civil szervezet kétségbe vonja az RMDSZ alkalmasságát egy árnyékjelentés elkészítésére

2016-03-02 11:01:40

 

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem független civil szervezet, ezért nem nyújthat be a magyar közösség nevében árnyékjelentést az Európa Tanácshoz (ET). 

 

    A marosvásárhelyi civil szervezet az MTI-hez szerdán eljutott közleményében vonta kétségbe az RMDSZ jelentéstevői jogát. Állásfoglalásával Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombati bejelentésére reagált, mely szerint a szövetség árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az ET-nek. Kelemen Hunor az RMDSZ kisparlamentjének (SZKT) ülésén elmondta: a román kormány több mint kétéves késéssel, február elején nyújtotta be a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A dokumentum elkészítése során a kabinet nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével, és a jelentés - Kelemen Hunor szerint - rengeteg hibát, pontatlanságot és valótlan állítást tartalmaz. 
    A Cemo az Európa Tanács kritériumait idézte, amelyek szerint a nemzetközi egyezmények alkalmazásáról szóló országjelentések mellett az adott országban működő független civil szervezetek fogalmazhatják meg árnyékjelentésekben az álláspontjukat. A Cemo úgy vélte, hogy az RMDSZ nem tekinthető független szervezetnek, hiszen a jelentés összeállításáért az RMDSZ-es vezetésű romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala felelt. A román kormány struktúrájában működő hivatalt 2015 októberéig az RMDSZ-es Laczikó Enikő vezette, aki jelenleg is ott dolgozik, helyettes vezetőként. 
    "Lehetetlen lenne bebizonyítani, hogy egy RMDSZ-es államtitkár által vezetett intézmény nem kérdezte meg az RMDSZ-t az országjelentés készítése során" - érvelt a Cemo. A marosvásárhelyi jogvédő szervezet azt is megemlítette, hogy Románia immár a negyedik jelentését nyújtja be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról, és - noha a korábbi három jelentés megállapításai sem feleltek meg a valóságnak - az RMDSZ eddig soha nem emelt kifogást ezek ellen. 
    A szövetség "mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a >minden rendben< képet festették" - fogalmazott a Cemo. A szervezet úgy vélte, hogy lényeges változásokat lehetett volna elérni, ha a magyar közösség civil szervezetei már a korábbi jelentésekhez is árnyékjelentéseket tettek volna le.
    A Cemo arra biztatta az erdélyi civil szervezeteket, hogy minél többen készítsenek árnyékjelentést, és igazítsák ki a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról készített román kormányjelentés pontatlan és valótlan állításait.