Emma napja van. | 2024.04.19

NGM: az Európai Bizottság kedvezően értékeli a magyar reformokat

2016-02-27 16:45:00

Az Európai Bizottság a korábbiaknál lényegesen objektívebb és kedvezőbb értékelést adott a magyar gazdaság helyzetéről, pénteken kiadott reformintézkedéseit értékelő országjelentésében - mondta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

    A kabinet képviselője hangsúlyozta, a bizottság külön kiemelte a kiegyensúlyozott gazdasági növekedést, valamint a költségvetési deficit fegyelmezett betartását, ami középtávon is fenntartható fiskális egyensúlyt teremt.
    Az EB a munkaerő-piaci helyzetet is dicsérte, külön megemlítve a munkanélküliség alacsony szintjét, amely a válság előtti időszaknál is kedvezőbb - fejtette ki Balogh László, aki szerint a bizottság azzal is egyetértett, hogy a devizahitelek forintosítása jelentősen csökkentette Magyarország sérülékenységét.
    Kiemelte, Brüsszel emellett visszaigazolta azt is, hogy a kormány például az online pénztárgépek segítségével jelentős haladást ért el az adóelkerülés elleni fellépésben.
    A helyettes államtitkár szólt arról is, a magyar kabinetnek nincs vitája a bizottsággal abban, hogy tovább kell csökkenteni a vállalkozások adóadminisztrációs terheit, szerinte ezt mutatja az is, hogy a kormány régóta dolgozik az ügyintézés ügyfélbarátabbá tételén.
    Balogh Zoltán aláhúzta továbbá, hogy Brüsszel a közfoglalkoztatási program lényegét is megértette, így azt már pozitív hangon említik, a kormány pedig egyetért azzal a megjegyzéssel, hogy a programban részvevők munkaerő-piaci elhelyezkedését jobban kell segíteni.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó