Auguszta napja van. | 2024.03.29

Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába - tiltakozás román diktátor őrült terve ellen (VIDEÓVAL)

2016-02-25 13:45:00

Okos Márton és Juhos Gábor, 1988-ban menekült el a véres kommunista diktátor, Ceausescu rémuralma elől. A két erdélyi fiatalember Budapesten kapott menedéket. Az önként vállalt száműzetésben is nyomon követték az otthoni eseményeket.

1988. április 29-én jelentette be Románia diktátora, Nicolae Ceausescu, hogy az országban úgynevezett „település szisztematizálást” hajtanak végre.

Molnár András, Okos Márton, ifj.Grunda János

A tizenháromezer romániai falunak a felét a földdel tették volna egyenlővé, lakosait az újonnan kialakított agráripari centrumokba akarták erőszakkal telepíteni. Az esztelen terv elsősorban a magyar és a német nemzetiség ellen irányult, hiszen az épített örökségükkel együtt, a szellemi hagyományaikat és közösségtudatukat is megsemmisítették volna.

A falurombolás terve óriási nemzetközi felháborodást váltott ki. Budapesten 1988. június 27-én a Hősök terén hetvenezer ember demonstrált a pusztítás ellen. Okos Márton és Juhos Gábor pedig Budapestről gyalogolt Párizsig, hogy felhívják a nyugat figyelmét a romániai diktátor őrült tervére.

1600 kilométeres útjuk során számos diplomatával, polgármesterrel, politikussal találkoztak és a kegyetlen terv a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. Szolidaritásként, Strasbourg testvérvárosául választotta Kolozsvárt. A két erdélyi fiatalember missziója eredménnyel járt, sikerült megakadályozni a XX. század egyik legnagyobb tragédiáját.

Okos Márton: Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába

Miskolcon, hétfőn este, „Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába” című könyvében mutatta be az író a negyedszázada történt eseményt. Okos Márton időutazásra vitte a jelenlévőket, akik megismerhették útjuk viszontagságait, betekinthettek a romániai véres kommunista diktatúrába.