Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kínai kutatók szerint gyerekkorban elhízáshoz vezetnek az állati termékekből származó antibiotikumok

2016-02-23 15:24:27

 

Hízékonyabbak, kövérebbek azok a gyerekek, akiknek szervezetében viszonylag nagy mértékben fedezték fel állatgyógyászatban használt antibiotikumok maradványait kínai kutatók.

    A sanghaji Fudan Egyetemhez tartozó iskola közegészségügyi területtel foglalkozó munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy az olyan termékek hosszan tartó fogyasztása, amelyek antibiotikummal kezelt állatokból készültek, egyértelműen összefügg a gyermekek testsúlynövekedésével.
    A megvizsgált 586 nyolc és tizenegy év közötti gyerek 80 százalékának vizeletmintájában összesen 21 féle antibiotikumot fedeztek fel. A szakemberek megállapították, hogy azon gyerekek hajlama az elhízásra, akiknek szervezetében magasabb koncentrációban mutatták ki ezeket, körülbelül két-háromszor magasabb, mint a társaikéban.
    Az összefüggést az állatgyógyászatban használt szerekkel "szignifikánsnak" nevezték a kutatók és azt is megállapították, hogy a fiúk veszélyeztetettebbek, mint a lányok. A humán gyógyászatban használt antibiotikumok és a gyerekek túlsúlya között nem találtak kapcsolatot.
    A kockázati tényezők között megemlítették a különböző állatgyógyászati szerek maradványaival szennyezett ivóvízforrásból származó vizet is. A Kínai Tudományos Akadémia egy tavalyi tanulmánya megállapította, hogy Kína középső és keleti országrészében a folyók többségében magas az ilyen gyógyszerek által okozott szennyeződés.
    Kínában közismert tény, hogy elsősorban a szarvasmarha és a baromfi kezeléséhez túlzott mértékű antibiotikumot alkalmaznak az állatorvosok. A világ antibiotikum-felhasználásának a feléért Kína volt a felelős 2013-ban. Ez nagyjából 162 ezer tonnának felelt meg. A gyógyszerek 52 százalékát kapták állatok.