Emma napja van. | 2024.04.19

A CIG Pannónia 2015-ben 928 millió forint adózott nyereséget ért el

2016-02-23 10:42:20

 

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2015-ben hat százalékkal növelte díjbevételeit és éves adózott eredménye elérte a 928 millió forintot, ami a biztosító történetének eddigi legjobb teljesítménye - közölte a társaság.

    A közlemény szerint a vállalatcsoport adózott eredménye tavaly 1,098 milliárd forinttal javult az előző évi 170 millió forint veszteséghez képest a társaság kedden közzétett, negyedik negyedéves, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált gyorsjelentése szerint. Az egy részvényre jutó eredmény 15 forint.
    A biztosító kiemeli, hogy 2015 volt az első teljes év, amikor a vállalat korábban elfogadott új stratégiáját valósította meg, így a számok egyben az új stratégia eredményességét is jelzik. A stratégia három célt fogalmazott meg, a nyereséges működést, az értékesítés átalakítását és a réspiacokon történő meghatározó jelenlétet.
    A vállalatcsoport biztosítási díjbevételei tavaly elérték a 17,445 milliárd forintot, 6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
    Az élet üzletág adózott eredménye 569 millió forint volt. Az élet szegmensben a saját hálózat értékesítésének 85 százalékos növekedése, illetve a közbeszerzés keretében szerzett új üzlet ellensúlyozta a Quantis-szal megszüntetett partnerkapcsolat következményeként várt visszaesést, így az új értékesítés állománydíja 102 százaléka a 2014-ben szerzett portfóliónak.
    A nem-élet üzletágnál is fordulatot hozott a stratégiaváltás, és első ízben ért el nyereséget, 87 millió forintot. A nem-élet szegmens 2015-ben 3,564 milliárd forint IFRS szerinti biztosítási díjat ért el, melynek legnagyobb része a casco és az általános felelősség ágazatokhoz kapcsolódik. Az új szerzés tavaly 1,889 milliárd forintot tett ki, így 2015 végén a csoport 2,777 milliárd forint nem-élet állománnyal rendelkezett. A nem-élet szegmens sikerét részben annak köszönheti, hogy a biztosító új réspiaci termékkel lépett piacra tavaly.
    A Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. 2015 végén több mint 163 milliárd forintot kezelt, ezen belül több mint 100 milliárd forintnyi pénztári és közel 55 milliárd forintnyi unit-linked biztosítói vagyont. Ezzel a pénztári vagyonkezelés területén 7,9 százalékos, a unit-linked biztosítói vagyonkezelés területén 12,3 százalékos piaci részesedést ért el.
    Az alapkezelő 2015 végén öt zártkörű befektetési alapot kezelt, így az év végén a hazai zártkörű alapok piacán 15 százalékos piaci részesedést szerzett, vagyis megduplázta az egy évvel korábbit. Az alapkezelő 2015. évi árbevétele 1,119 milliárd forint, a magyar számviteli szabályok szerinti adózott nyeresége 580 millió forint volt, amiből 250 millió forint jut a CIG Pannóniára, mint tőzsdei kibocsátóra.
    Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója szerint kezdenek beérni az új stratégia jegyében hozott intézkedések. "A tavalyi eredmények azt mutatják, hogy jó úton járunk. Azon az úton, amelyen a CIG Pannónia hosszú távon nyereséges, célpiacain meghatározó szereplője lesz a magyar biztosítási szektornak" - idézi a közlemény a vezérigazgatót.