Auguszta napja van. | 2024.03.29

A kitűzött célokat elértük mondta Orbán Viktor az EU-csúcson

2016-02-20 08:48:37

Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni. A brit követelésekkel kapcsolatban elért eredményeket a visegrádi országok közösen készítették elő, közösen képviselték és közösen érték el - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli, kétnapos csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján.

    A londoni kormány reformköveteléseiről folytatott tárgyalásokról Orbán Viktor elmondta, hogy a britek nem kértek kevesebbet, mint hogy az unió számos ponton változtassa meg eddigi politikáját.
    "A britek azt akarták, hogy az Európai Uniót erősítsük meg" - mondta a kormányfő. A megerősítés a versenyképesség növelését jelenti. A britek elérték, hogy az unió kezdeményezőbb legyen a világgazdaság színterén, ami az Egyesült Királyság nélkül is fontos Európa jövője szempontjából - tette hozzá.
    A szociális jogszabályok témájában folytatott vitában az unió 27 tagországának komoly sikereként értékelte a kormányfő azt, hogy a szabad munkavállalás lehetősége mindenhol, így Nagy-Britanniában is továbbra is fennáll. Közös siker, hogy a szabad munkavállalás semmilyen jogcímen nem akadályozható meg - jelentette ki Orbán Viktor.
    A tárgyalások sikerét bizonyítja, hogy diszkriminációtól mentes ellátásban részesülhetnek a munkavállaló magyarok. Amiért eddig fizettek, azt a tárgyaláson elért eredményeknek köszönhetően továbbra is megkapják. Az ingázókra vonatkozó jogszabályok is megváltoztathatatlanok maradtak - hangsúlyozta.
    A Nagy-Britanniában dolgozó családosok esetében a tárgyaló feleknek azt sikerült elérniük, hogy azok, akiknek a gyerekei egy másik uniós országban élnek, a származási ország létfenntartási szintjéhez igazított szociális juttatásokban részesüljenek.
    Azoknak a családoknak, akiknek a gyerekei az Egyesült Királyságban vannak, minden juttatás ugyanúgy jár, ahogy a gyerekes brit családoknak.
    "Mindent megtettünk, amit megtehettünk, a döntés most már a britek kezében van" - mondta a miniszterelnök az Egyesült Királyság unióban való maradásáról tartandó brit népszavazásra utalva.
    Orbán Viktor arról is tájékoztatott, hogy az uniós állam- és kormányfői kimondták: Európa külső határait meg kell védeni, a migránsok tömegét meg kell állítani és a schengeni megállapodást teljes körűen mindenkinek be kell tartania. Ezzel most először az Európai Unióban elfogadták a magyar megoldást - hangsúlyozta.
    Emlékeztetett, hogy a migráció kérdéséről a magyar álláspont mindvégig világos volt: ellenőrzés, azonosítás, megállítás és visszafordítás. Pontosan úgy, ahogy az a schengeni egyezmény rögzíti. Ez nehéz és költséges feladat, de Magyarország megvédése szempontjából sikeres politika volt - fogalmazott.
    Orbán Viktor szerint "Európa most tart ott, ahol legalább egy éve már lennie kellene". A balkáni útvonal országai és Ausztria a józan ész útjára léptek, mert amit most ezek az államok tesznek, az a magyar megoldás; kerítést építenek, megállítanak és visszafordítanak - tette hozzá.     
    Megjegyezte, hogy véleménye szerint Európa déli határainak megvédése csak így, a V4-ek közösen előkészített és képviselt elképzeléseivel és döntéseivel azonos módon lehetséges.
    Nyugaton a helyzet romlik, továbbra is többen képviselik azt a politikát, hogy be kell engedni a migránsokat az unió területére, és  jogi eszközökkel, kötelezően el kellene osztani a tagállamok között - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: az ezt képviselők hangja rendkívül erős volt a tanácskozáson.
    Ennek elhárítása és kivédése lesz az elkövetkezendő hetek feladata és erről is szól majd az előre hozott márciusi uniós csúcsértekezlet - tette hozzá Orbán Viktor.