Gedeon napja van. | 2024.03.28

Betekinthetnek a nyomozás irataiba a Fortress-befektetők

2016-02-17 15:14:37

A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

    A tájékoztatás szerint a Fortress-ügyfelek sérelmére elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatos nyomozást befejezték, az érintettek 2016. február 17-18. napján előre egyeztetett időpontban férhetnek hozzá az iratokhoz, azokkal összefüggésben észrevételt, indítványt tehetnek, felvilágosítást kérhetnek.
    A hatóság hangsúlyozta, hogy az iratismertetés határnapjának elmulasztása a nyomozás befejezésének nem akadálya. Távolmaradás esetén az iratokat - azok megismerésének mellőzésével - a Fővárosi Főügyészség részére vádemelési javaslattal küldik el.
    A jegybank 2014 nyár végén jelentette be, hogy több ezer befektetőt tévesztett meg a Fortress Holdings LLC és egy természetes személy, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 1 milliárd 251 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk, valamint az ehhez kapcsolódóan engedély nélkül közvetítői tevékenységet végző két cégre, és több büntetőeljárást is kezdeményezett az ügyben.
    Az MNB korábbi elmondása szerint a Kulcsár-ügy óta nem tártak fel hasonló volumenű ügyet, és az összegyűjtött forrás volumenét tekintve a magyar pénzpiacon példátlan mértékű jogszabálysértésről van szó. 
    A megbírságolt magánszemély és a három cég 2014 január közepéig összesen több mint 10 milliárd forint forrást gyűjtöttek össze jogosulatlanul közel 2000, többségében magyarországi befektetőtől, akiknek havi 9 százalékos kamatot ígértek.