Emma napja van. | 2024.04.19

Sztrájkba kezdenek a miskolci közösségi közlekedés dolgozói

2016-02-16 21:10:00

Sztrájkolnak szerdán üzemkezdettől határozatlan ideig a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói - jelentette be a társaság három reprezentatív szakszervezete és az általuk létrehozott sztrájkbizottság kedden.
Az MTI-vel azt közölték, hogy a villamos- és autóbusz-közlekedés ugyanakkor nem szünetel teljesen a borsodi megyeszékhelyen, a törvényileg garantált tömegközlekedést ugyanis biztosítják a dolgozók. 
    A Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Miskolci Autóbuszvezetők és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége, valamint a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet közlése szerint a munkáltatónak is bejelentették a sztrájkot, miután a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság  kedden elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést.
     A munkavállaló szervezetek korábbi megfogalmazása szerint  a sztrájkkal a szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.
    Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke bejelentette: éjfélkor megkezdik a sztrájkot, amelyet határozatlan ideig fenn is tartanak. Ez idő alatt átlagosan 66 százalékos, úgynevezett elégséges szolgáltatást kell biztosítaniuk az utasok számára. 
    A járatkiesést a kiemelten forgalmas viszonylatokon, főleg csúcsforgalmi időszakban lehet majd nagyon megérezni - tette hozzá Zelenka László.    
    Az elnök jelezte: a bírósági döntés értelmében törvénytelen volt az is, hogy a cégvezetés minden dolgozót idő előtt nyilatkozatra kényszerített arról,  részt vesz-e a sztrájkban. 
    Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden közölte: nem fogadja el a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős döntését, és fellebbezni fog a sztrájk jogosságát vitató kérelem elutasítását tartalmazó végzés ellen.
    A miskolci utazóközönség érdekében az MVK Zrt. vezetése arra törekszik, hogy a szerdán kezdődő munkabeszüntetés során az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítson - tették hozzá.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó