Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hétmilliárd forint kutatói kezdeményezésű témapályázatokra

2016-02-15 15:18:38

 

A korábbi évekhez képest jelentősen megnövelt, 7 milliárd forintos keretösszegben lehet pályázni kutatói kezdeményezésű felfedező kutatási programok megvalósítására; a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása hétfőn jelent meg.

 

    A hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a pályázati felhívás célja egyebek mellett olyan kutatói kezdeményezésű alapkutatási projektek megvalósulásának ösztönzése, amelyektől különböző természeti és társadalmi jelenségek megismerése, a tudományos ismeretanyag bővülése, valamint olyan eredmények várhatóak, amelyek új módszerek, eljárások kidolgozásához vezethetnek.
    A kutatói kezdeményezésű témapályázatok keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A támogatás odaítélésénél előnyt jelent a fiatal kutatók bevonása. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.
    Tavaly a korábbi évekhez képest 15 százalékkal nőtt a felfedező kutatásokra fordítható támogatás, idén további 17 százalékkal emelkedik a kutatói kezdeményezésű témapályázatok keretösszege - közölte a hivatal.
    Az új felhívásban projektenként maximum 48 hónapra átlagosan havi 1 millió forint pályázható. A személyi költségekre, eszközökre és dologi költségekre szánt forrásokat a korábbinál rugalmasabban tervezhetik a pályázók. A közlemény szerint a változtatás azt a célt szolgálja, hogy az eltérő forrásigényű tudományterületekről pályázó kutatók valóban a kutatási témára szabott költségtervvel tudják összeállítani pályázataikat. A döntéselőkészítési folyamatban a szakértői csoportok kiemelten vizsgálják majd a kutatási tervhez benyújtott költségterv realitását.
    A felfedező kutatást, a célzott fejlesztést és az innovatív vállalkozások létrehozását koordinált rendszerben ösztönző NKFI Hivatal pályázati portfóliójában az alapkutatási projekteknek szóló további felhívások is szerepelnek. Ezek elősegítik a kutatóhelyek és az ipari szereplők közötti kutatási-fejlesztési és innovációs programokban való együttműködést, a kutatási eredmények hatékonyabb hasznosulását, továbbá egyes nemzetgazdasági szempontból különösen fontos tudományterületek versenypályázati rendszerben történő kiemelt támogatását - olvasható a közleményben.