Tivadar napja van. | 2024.04.20

Az Iszlám Állam amerikaiak ellen akarja bevetni vegyi fegyvereit

2016-02-13 08:15:00

 Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet amerikaiak ellen akarja bevetni vegyi fegyvereit - állította James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) pénteken az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.

    James Clapper a fórum titkosszolgálati vezetőkkel folytatott panelbeszélgetésén elmondta: elegendő bizonyíték áll rendelkezésre annak kijelentéséhez, hogy az IÁ rendelkezik vegyi fegyverrel - főleg mustárgázzal -, és számos esetben be is vetette azt, ami igen jelentős fejlemény, mert az 1995-ben egy vallási szekta által Tokióban elkövetett merénylet óta nem fordult elő, hogy szélsőséges szervezet vegyi fegyver alkalmazásával próbálja meg érvényesíteni akaratát.
    A nemzetközi terrorizmus történetének új fordulata egy "aggasztó trend" kibontakozásához vezethet, és gyökeres változást eredményezhet az IÁ felemelkedése révén kialakult konfliktusokban - tette hozzá a DNI igazgatója. 
    Mindez az Egyesült Államokat is fenyegeti, mert vannak arra utaló adatok, hogy az IÁ legalábbis "szeretné" használni vegyi fegyvereit "ellenünk" - mondta James Clapper. A több titkosszolgálat munkáját összehangoló DNI igazgatója arról nem szólt, hogy értesüléseik szerint az Egyesült Államok területén vagy máshol történhet-e ilyen merénylet.
    A DNI vezetőjéhez hasonlóan nyilatkozott a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Brennan is, aki a CBS amerikai televíziónak azt mondta, hogy az IÁ képes klór- és mustárgáz előállítására és a mérges gázokat már több alkalommal be is vetette ellenségei ellen. 
    Arra a kérdésre, hogy az IÁ képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, John Brennan a televízióban pénteken sugárzott összeállításban azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik.