Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nincs egyetértés ellenzéki oldalon az esetleges előválasztásról

2016-02-11 18:07:00

Eltérően ítélték meg, bár nem vetették el egy előválasztás lehetőségét ellenzéki pártok képviselői csütörtökön, a Republikon Intézet Előválasztás, választások, ellenzéki alternatívák 2016-ra című kerekasztal-beszélgetésén Budapesten. 

    Az előválasztást kizárólag a Párbeszéd Magyarország támogatta egyértelműen, míg az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) képviselői szerint ez veszélyeket is rejthet, az összefogás csak bizonyos feltételek mellett vezethet eredményre.
    Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a 2018-as választásra reményt adhat, hogy az ellenzék jól szerepelt az elmúlt két év időközi választásain, míg a Fidesz többnyire elvesztette ezeket.
    Kiemelte: a választási rendszer valamilyen összehangolásra kényszeríti az ellenzéket. "Az MSZP egyedül nem fog győzni, ugyanakkor a szocialisták nélkül nem lehet leváltani a Fideszt" - fogalmazott Molnár Zsolt, aki szerint az ellenzéki előválasztás egyik előfeltétele, hogy a részvevők meg tudjanak egyezni a szabályokban. Hasonlóan fontosnak nevezte a miniszterelnök-jelölt személyét, aki iránt szerinte az egyik legfontosabb elvárás az, hogy a győzelem után állni tudja az ellenzékbe szoruló Fidesz nyomását.
    A közös vezetőnek olyan programmal is rendelkeznie kell, amely alapján a társadalom el tudja hinni, hogy az ellenzéki összefogás részvevői vezetni tudják majd az országot - fogalmazott, hozzátéve, hogy 2014-ben ezt nem sikerült elérni.
    Molnár Zsolt kitért arra is, hogy egy ellenzéki előválasztás a Fidesznek is hasznos lehet akkor, ha a jelöltek összevesznek, személyeskedésbe torkolló vitáik röhejbe fulladnak.
    Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben csökken a Fidesz tábora és sok fideszes szavazó is leváltaná Orbán Viktort a liberális demokrácia védelmében, addig a "demokratikus ellenzék" továbbra is bizalmatlansági és hitelességi válságban van és stagnál. "Ha a Fidesz focizik, akkor a demokraták nem teniszezhetnek" - fogalmazott, majd kifejtette, az összefogást akaró pártoknak teljes személyi, stílusbeli váltásra van szükségük, mert jelenlegi formájukban belátható időn belül nem nyerhetnek választást.
    Olyan paradigmaváltásra van szükség, amelyben a "köztársaság visszaállításnak" igénye megelőzi a pártok egyéni érdekeit - mondta. Szólt arról is, hogy a változáshoz a pártoknak szorgos, helyi munkával elsőként a kis közösségekben kell reményt kelteniük, olyan békés és biztonságos politikát ígérve, amely nem szól bele az emberek mindennapi életébe.
    A Liberálisokat képviselő Szent-Iványi István azt hangsúlyozta, hogy nem előre lefutott a 2018-as választás, noha az ellenzék kilátásai nem túl kedvezőek. Kiemelte: egy választási összefogás értelmét az adná, ha a résztvevők egyéni támogatottsága nemcsak összeadódna, hanem hatványozódni is tudna. Az előző választáson ez éppen ellenkezőleg történt - mondta, de megjegyezte azt is, hogy az összefogás nem írhatja felül a pártok saját identitását. "Az, hogy utáljuk Orbán Viktort és szeretnénk valami mást, az nagyon kevés" - fogalmazott. Szent-Iványi István olyan centrista pártként jellemezte a Liberálisokat, amely nem a baloldalról, hanem a mérsékelt jobboldalról akar szavazókat szerezni.
    Tordai Bence, a PM politikusa szerint az előválasztás kizárólag a Fidesznek lenne kedvezőtlen, mert az ellenzék azon végre megjeleníthetné saját pozitív vízióit. Példaként említette erre a mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelem javaslatát, amellyel szerinte a társadalom négyötöde egyetért. 
    Szent-Iványi István ugyanakkor egy későbbi megszólalásában azt mondta, pártja gazdaságpolitikájával teljesen összeegyeztethetetlen ez a gondolat, ezért nem is támogatják, majd kérdésére a beszélgetés többi részvevője sem kötelezte el magát az alapjövedelem mellett.
    Tordai Bence ezután Kerék-Bárczy Szabolcshoz fordulva úgy fogalmazott, hogy paradigmaváltás szükségességéről azok szoktak beszélni, akiknek nincs ötletük. Azt is be kell látni, hogy még egy igaz ügyet sem lehet hiteltelen emberekkel képviselni - folytatta a PM politikusa, aki szerint az előválasztás melletti elköteleződés valódi paradigmaváltás lenne, gyakorlati előnye pedig az lenne, hogy korán felhozza a jelöltek körüli problémákat, így később tisztalappal indulhatnának a Fidesz ellen. 
    "Ha tudnám rólad Zsolt, hogy elvittél valamikor százmillió forintot, akkor az inkább derüljön ki egy előválasztási kampányban" - mondta az MSZP politikusának, hozzátéve, az ellenzéknek "106 igaz embert" kell találnia a választókerületekbe.
    "Több szerénységet!" - válaszolt erre Molnár Zsolt, aki szerint az ehhez hasonló hozzáállás a Fidesznek kedvez.
    A szervezők arról tájékoztattak, hogy az Együtt - a Korszakváltók Pártja nem akart részt venni a beszélgetésen, az LMP pedig frakcióülésére hivatkozva utasította vissza a meghívást.