Emma napja van. | 2024.04.19

Megnyílt a Hulladék Akadémia

2016-02-09 18:03:00

Hulladék Akadémia címmel környezetvédelmi kiállítás nyílt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi Campusán, amely interaktív formában mutatja be a hulladékgazdálkodást és a környezetszennyezést - tájékoztatta a projektet támogató Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-t.  

    A közlemény szerint V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a kiállítás megnyitóján kiemelte: a környezettudatosságot minél fiatalabb korban el kell sajátítani, ezt a célt is szolgálja ez a kiállítás. 
    "A házhoz menő gyűjtés nem várt eredményt hozott: 150 százalékra emelkedett a begyűjtött papír és műanyag hulladék mennyisége. Részben ennek eredményeként pedig idén januártól a megtermelt hulladék mennyiségétől függően akár kisebb, és ezáltal olcsóbb kukát is kérhetnek a lakosok a közszolgáltatójuktól" - idézik az államtitkárt.
    Az ÖKO-Pack Kft. közleménye szerint hiába vallják egyre többen a közvélemény-kutatóknak, hogy szelektíven gyűjtik a hulladékot, és környezettudatosak, az adatok azt mutatják, hogy a hulladékok 17 százaléka kerül szelektív gyűjtőbe és 67 százaléka a hulladéklerakókba.
    Búsi Lajos, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) megbízott főigazgató-helyettese szerint a Hulladék Akadémia projekt egy olyan hiánypótló kezdeményezés, ami látványosan világít rá korunk egyik nagy problémájára, és annak megoldásai lehetőségeit hivatott bemutatni.
     A látogatók a kiállításon megismerhetik a hulladékgazdálkodás történetét, megtudhatják hol van az országban úszó szemétsziget, valamint kipróbálhatnak egy szelektív hulladék-válogatósort. 
    A kiállítás első állomása az ELTE Lágymányosi Campusa február 19-ig várja a látogatókat, innen költözik tovább Hajdúnánásra, Debrecenbe, Zalaegerszegre, Kecskemétre, majd végül Pécsre.
    A projekt az FM fenntartásában működő Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával valósult meg.