Emma napja van. | 2024.04.19

Az előzetesen becsültnél sokkal többet ér a Pest megyében lefoglalt vadkender 

2016-02-06 13:45:00

A korábban becsült százmillió forint helyett csaknem félmilliárd forintot is érhet a Pest megyei ültetvényeken pénteken lefoglalt 2200 tő indiai vadkender.

    Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján szombat reggel arról írt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken négy férfit őrizetbe vett, miután több házkutatáson összesen mintegy 2200 tő, marihuána előállítására szolgáló indiai vadkendert foglaltak le. 
    A növények feketepiaci árát az előzetes becslés alapján százmillió forintban határozták meg, napközben azonban a rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az új szakértői becslés alapján a lefoglalt növények értéke elérheti a 450 millió forintot is. 
    A rendőrség a honlapján beszámolt arról is, hogy kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a négy férfi ellen. Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak Pest megyében két helyszínen termesztették a növényt.
    A rendőrség pénteken az ültetvényeken érte tetten, majd fogta el a gyanúsítottakat, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó