Emma napja van. | 2024.04.19

Hatályon kívül helyezte a bíróság a rendőrség döntését

2016-02-04 16:21:20

 A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki jogerős döntésével hatályon kívül helyezte Budapest Rendőr-főkapitány döntését, amellyel egy március 15-én, a budapesti Nemzeti Múzeumnál tervezett rendezvény megtartását azért nem vette tudomásul, mert az lehetetlen célra irányul - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

    A közlemény szerint a Nemzeti Múzeum előtti területre egy magánszemély március 15-ére 10.00-tól 16.00-ig rendezvényt jelentett be, de a rendőrség azt érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
    A bíróság megállapította, hogy Budapest Rendőrkapitányának a bejelentést érdemben kellett volna vizsgálnia.
    Az Alkotmánybíróság által előírt szükségességi-arányossági vizsgálat eredményeképpen pedig az volt megállapítható, hogy a bejelentett rendezvényen gyakorolni kívánt gyülekezési jog korlátozása nem volt feltétlenül szükséges - áll a bírósági közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó