Andrea napja van. | 2024.04.18

KSH: élénkült a lakáspiaci forgalom tavaly az első három negyedévben

2016-01-29 14:23:49

 

Folytatódott a lakáspiaci forgalom élénkülése tavaly az első kilenc hónapban, az eddig feldolgozott 84 ezer adásvételi szerződés 17 százalékkal több az előző év azonos időszakában megkötöttnél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken közzétett jelentésből.

 

    A növekedést a használt lakások adásvétele generálta, az új lakások értékesítése továbbra is stagnált. Tavaly január-szeptemberben 1800 újlakás-értékesítést regisztráltak, ami a 84 ezer eladott lakásnak csak két százaléka.
    A KSH adatai szerint a használt lakások árainak 2014 első negyedéve óta tartó emelkedése 2015 harmadik negyedévében megtorpant, az árindex a második negyedévhez képest 0,4 százalékkal csökkent. A tavalyi első két negyedév áremelkedése miatt azonban az árak szintje így is jelentősen meghaladta a megelőző év azonos időszakáét, a harmadik negyedévben egy átlagos használt lakás 11,2 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban.
    Az új lakások áremelkedése a tavalyi első három negyedévben folyamatos volt, a harmadik negyedévben 10,5 százalékkal került többe egy új lakás, mint egy évvel azelőtt.
    Tavaly január-szeptemberben a használt lakások 30 százalékát Budapesten, további 23 százalékát a megyeszékhelyeken értékesítették.
    A fővárosban az eladott lakások mintegy háromnegyede többlakásos társasházakban, további csaknem ötöde lakótelepeken volt, itt a családi házak a forgalom 8 százalékát sem tették ki. A megyeszékhelyeken a társasházi lakások adják az értékesítések 58 százalékát, itt a lakótelepek és a családi házak aránya magasabb, 22, illetve 20 százalék volt.
    A kisebb városokban már többségében, 55 százalékban családi házak cseréltek gazdát, míg a községek lakáspiacán lényegében a családi ház az egyetlen elérhető lakástípus.
    A nagyvárosi eladások súlyának növekedésével párhuzamosan a családi házak lakáspiaci részesedése a válság kezdete óta folyamatosan csökkent, 2008-2009-ben még minden második eladott lakás családi házban volt, 2015-ben ez az arány már csak 40 százalékot ért el. Az eladott lakótelepi panellakások országos aránya 12,5 százalék volt.
    Tavaly az első három negyedévben az eladott használt lakások átlagos ára 11,1 millió forint volt, 800 ezer forinttal több, mint 2014-ben.
    Az eladott lakások átlagára Budapesten 1,8 millió forinttal nőtt, így egy használt lakás átlagos ára 16,3 millió forintra emelkedett. Ugyanez az érték a megyeszékhelyeken 10,1, a városokban 9,2, míg a községekben 6,1 millió forint volt, mindegyik kategóriában meghaladja az egy évvel korábbit.
    Az általános emelkedés ellenére az árak csak Budapesten haladták meg a 2008. évi szintet, a többi településen még az alacsonyabb, 2010-re jellemző értéktől is elmaradtak.