Auguszta napja van. | 2024.03.29

Amerikai előválasztás - Nagyon eltérő elnöki elképzeléseket vázoltak fel a demokrata aspiránsok a jelölőgyűlés előtti utolsó vitán

2016-01-26 11:02:43

 Iowa állam fővárosában, Des Moines-ban tartotta amerikai előválasztási vitáját a három érintett demokrata párti politikus hétfőn, s egymáséitól nagyon eltérő elképzeléseket vázoltak fel esetleges elnökségükről. Az iowai jelölőgyűlés előtti utolsó vitaestet a CNN hírtelevízió rendezte, és munkatársa, Chris Cuomo moderálta. 

    A mostani vita más volt, mint a korábbi televíziós összecsapások. Ezúttal ugyanis jobbára a meghívott vendégek, vagyis a választók tettek fel kérdéseket a Fehér Házat megcélzó politikusoknak: sorrendben Bernie Sanders vermonti szenátornak, Martin O'Malley volt marylandi kormányzónak és Hillary Clinton volt külügyminiszternek. A politikusok nem egyszerre jelentek meg, hanem egymás után, s a kérdéseket is külön-külön kapták. Érthető okokból a két nagy vetélytárs, Clinton és Sanders vitája, illetve álláspontjaik kifejtése keltette a legnagyobb érdeklődést. Teljesen eltérő nézeteket fejtettek ki arról, hogy milyen képességek a legfontosabbak az elnökké váláshoz.
     Hillary Clinton a tapasztalat fontosságát hangsúlyozta, és a saját politikai tapasztalatait említette, Bernie Sanders szerint azonban a tapasztalatnál fontosabb az értékválasztás és az értékítélet. Emlékeztetett arra, hogy annak idején ő nem szavazta meg az iraki háborút, míg vetélytársa híve volt Irak inváziójának. Sanders általában is agresszívabb volt, mint korábban bármikor. Ismét előhozakodott azzal, hogy ellenezte a Wall Street deregulációját, amely éppen Bill Clinton elnöksége idején történt, ellenzi a Kanada felől érkező olajvezeték megépítését, míg Hillary Clinton határozatlankodik, ellenez egy sor kereskedelmi egyezményt, miközben politikustársa állandóan vacillál. De a leglényegesebbnek azt tartotta a szenátor, hogy ő képes lenne alapvetően újat hozni, megbontani a politikai osztály eddig kialakított játékszabályait. "Nekem úgy tűnik, hogy a válságok, amelyekkel most küszködünk, az egyenlőtlenség, a szegénység Amerikában, a tisztességtelen kampányfinanszírozási rendszer olyan komoly problémákat jelent, hogy az eddig megszokottakon túl kell lépnünk. Meglátásom szerint politikai forradalomra van szükségünk, amikor milliók emelik fel hangjukat és mondják ki, hogy ez a nagyszerű kormány a mienk, mindannyiunké, nem csak keveseké" - fogalmazott a vermonti szenátor. 
    Hillary Clintont az egyik fiatal választó azzal a kérdéssel lepte meg: mit gondol, mi lehet az oka, hogy a fiatal korosztály nem érte lelkesedik, hanem Sandersért? A volt külügyminiszter azzal válaszolt, hogy ő a frontvonalban küzdött már akkor, amikor annyi idős volt, mint a kérdező, majd felsorolta korábbi - Bill Clinton elnöksége idején tett- erőfeszítéseit az egészségügyi rendszer reformjára. Általában is úgy mutatta be magát, mint aki felkészültebb az elnökségre, mint Bernie Sanders. Ezzel összefüggésben külügyminiszteri tapasztalatait is felidézte. "Olyan emberekre van szükség, aki már bizonyított, és bizonyítottan képes küzdeni" - érvelt maga mellett Hillary Clinton.