Gedeon napja van. | 2024.03.28

Államkincstár elnöke: dinamikusan nő a lakosság kezében lévő állampapír-állomány

2016-01-25 16:39:00

 Évente 20 százalékkal nő a lakosság kezében lévő állampapír-állomány, amelynek negyedét, mintegy 825 milliárd forintot a Magyar Államkincstár kezel - közölte Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke hétfőn, az új állampapír értékesítési pont átadásán Kiskunfélegyházán.

    Az elmúlt időszakban több mint 150 ezren vásároltak az Államkincstáron keresztül állampapírt, akik közül a Start-értékpapírszámla tulajdonosainak száma meghaladja a 73 ezret - mondta az államkincstár elnöke.
    Dancsó József emlékeztetett arra, hogy 2013-ban 10 helyen, 2014-ben 24 helyen nyílt értékesítési pont, amit 2015. decemberétől  kezdve további 25 követ, amelyből a harmadik a kiskunfélegyházi.
    Hangsúlyozta, hogy a Magyar Államkincstár, mint központi költségvetési szerv az állam része, tehát aki rajtuk keresztül vásárol állampapírt, az kockázatmentes befektetést választ.
    Emlékeztetett: forgalmaznak rövid lejáratú, éven belüli állampapírokat, mint a féléves lejáratú diszkont kincstárjegy és a kamatozó kincstárjegy, de aki hosszabb távon kíván megtakarítani, annak a háromtól akár 15 éves lejáratú értékpapírt kínálják.           Külön felhívta a figyelmet a kizárólag az általuk forgalmazott babakötvényre, amelyhez 42 500 forint összegű életkezdési támogatás jár, ezen túlmenően az éves megtakarítások után 10 százalék állami támogatás is, évente maximum 6 ezer forint összegben. Ez a kötvény infláció felett 3 százalékos hozammal bír, amit a kedvezményezett 18 éves korától mind lakásvásárlásra, mind továbbtanulásra felhasználhat.           Bács-Kiskun megyében a kiskunfélegyházi értékesítési pont mellett Kecskeméten és Baján is van ügyfélszolgálata a Magyar Államkincstárnak           Fehérné Holozsai Nóra, a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatója a megyei adatokat ismertetve kiemelte: lakossági ügyfeleik száma az elmúlt évben mintegy 1900-zal nőtt, 2015. december 31-én több mint 7500 állománnyal rendelkező ügyfelet tartottak nyilván, ami 33 százalékos növekedést jelentett. Tavaly év végén a megyében a teljes állampapír-állomány 28,4 milliárd forint volt, 18 százalékkal, 4,4 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.