Auguszta napja van. | 2024.03.29

Pénzsegélyt adott át és nemzetpolitikai szemináriumot tartott a Fidelitas Kárpátalján

2016-01-23 17:15:00

 

Iskolai étkeztetésre szánt 2,4 millió forintos pénzadományt nyújtott át és a kárpátaljai magyarság helyzetét elemző kihelyezett nemzetpolitikai szemináriumot tartott a Fidelitas szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban.

 

    A rendezvényen Böröcz László, a Fidelitas elnöke a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közvetítésével ünnepélyesen átnyújtotta a szervezet aktivistái által az elmúlt fél év során Magyarországon összegyűjtött közel két és fél millió forintos pénzadományt a Verecke Alapítványnak. A pénzt kárpátaljai magyar iskolások étkeztetésére fordítják majd.
    Az adományozással és a nemzetpolitikai szemináriummal kapcsolatban Böröcz László az MTI érdeklődésére elmondta: a Fidelitas tavaly nyáron indított gyűjtési akciót a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére. Az elmúlt fél évben a szervezet több száz tagjának a közreműködésével mintegy harminc jótékonysági akciót és rendezvényt szervezett - tette hozzá. Jelezte, a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítését célzó gyűjtési akció az idei évben folytatódni fog.
    A Fidelitas elnöke kiemelte, a Kárpátaljára kihelyezett nemzetpolitikai szemináriumra meghívták a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselőit Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is. "Nagyon fontosnak tekintjük a kárpátaljai magyar fiatalokkal fenntartott kapcsolatok erősítését. Az ő helyzetük a helyszínen ismerhető meg a legjobban, ezért döntöttünk a kihelyezett szeminárium megszervezése mellett" - emlékeztetett. Hozzátette: "a Kárpátalján élők nehéz élethelyzetéről helyben szerzett tapasztalataink szerint arra szeretném biztatni a magyarországi fiatalokat, hogy segítsék kárpátaljai nemzettársaikat, és mi ebben példát szeretnénk mutatni".
    Dobsa István, a KMKSZ ifjúsági szervezetének elnöke az MTI-nek kifejtette: a Fidelitas pénzadományát a Verecke Alapítvány a kárpátaljai magyar iskolák alsó tagozatos tanulóinak az étkeztetésére fogja fordítani. Erre azért van szükség, mert az ukrán kormány az idei évtől megszüntette az iskolai étkeztetés állami finanszírozását.
    Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság helyzetét a nemzetpolitikai szemináriumon Barta József, a KMKSZ és a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) alelnöke ismertette. Az ukrajnai megye és Magyarország kapcsolatait Vinnai Győző fideszes országgyűlési képviselő vázolta.
    A kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás állapotáról Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese beszélt. A kárpátaljai magyar oktatásnak és értelmiségnek nyújtott anyaországi támogatás rendszerét Grezsa István, határon túli beruházásokért felelős miniszteri biztos ismertette.