Gedeon napja van. | 2024.03.28

Egyesült Államok: életbe lépett a vízummentes beutazás szigorításáról szóló törvény

2016-01-21 21:45:00

Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt. A szigorítások Magyarországot is érintik. 
Az amerikai külügyi szóvivői hivatal közleménye szerint az Egyesült Államok elkötelezett az országba érkező, napi több mint egymillió látogató beutazásának megkönnyítése mellett, ugyanakkor érvényesíteni kívánja a legszigorúbb nemzetbiztonsági és határvédelmi előírásokat. A decemberben megszavazott törvény értelmében a vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak. Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is. Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes) vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumjaikról. 
    Az új jogszabály a vízummentességi programban részt vevő harmincnyolc országra - köztük Magyarországra is - vonatkozik. 
    A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.