Tivadar napja van. | 2024.04.20

Visszavonult Gonda Ivett Eb-bronzérmes tekvondós

2016-01-18 09:18:52

Bejelentette visszavonulását Gonda Ivett Európa-bajnoki bronzérmes tekvondós.
A magyar szövetség hétfői közleménye szerint a 29 éves sportoló a sikertelen olimpiai kvalifikáció után döntött a pályafutása befejezése mellett.
    Gondának a vasárnap zárult, utolsó európai kvótaszerző versenyen, Isztambulban döntőbe kellett volna jutnia a 49 kilogrammos súlycsoportban ahhoz, hogy indulási jogot szerezzen az idei riói játékokra, ő azonban a negyeddöntőben búcsúzott.
    "Boldog vagyok, hogy azt mondhatom, a körülményekhez képest a legjobbat hoztam ki magamból, ez egy remek pályafutás volt, és hálás vagyok a soha nem szűnő támogatásért, amit kaptam az emberektől" - írta közösségi oldalán Gonda, akinek húga, Evelyn szintén tekvondózik, de ő kanadai színekben versenyez.
    Gonda Ivett Magyarországon született, négy éves korában költözött a családjával Kanadába, s az észak-amerikai ország színeiben ötödik lett a 2004-es athéni olimpián. A tekvondós három évvel ezelőtt váltott, magyar színekben folytatta pályafutását, de továbbra is Kanadában készült.
    Gonda 2014 májusában, a bakui Európa-bajnokságon bronzérmet nyert.