Auguszta napja van. | 2024.03.29

MSZP: a rend- és honvédelmi ígéretek nagy részét eltörölte a Fidesz

2016-01-17 14:52:00

A magyar kormány 2015.december 23-án visszavonta a lakhatási támogatási-, valamint a megtakarítási célú biztosítási rendszert, amellyel eltörölte a rendvédelmi dolgozók Fidesz által kidolgozott életpályamodelljének két alappillérét - mondta Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnap az MTI-nek.
A politikus úgy nyilatkozott: "becstelen módszer, hogy a Fidesz valamit bejelent, egész évben dicsekszik vele, learatja a politikai hasznot, majd az utolsó pillanatban az egészet visszaveszi".
    Kifejtette: 2011-ben eltörölték a szolgálati nyugdíjba vonulás lehetőségét, ehelyett a megtakarítási célú biztosítási rendszer nyújtana védőhálót azok számára, akik idősebb korukban már nem tudják teljesíteni a hivatásuk során elvárt fizikai feltételeket. 
    Emellett az ígéretek szerint a hivatásos szolgálatot teljesítők lakhatási támogatást, illetve kedvező hitelfeltételeket kapnának, a rendszer koncepcióját pedig már tavaly év végére el kellett volna készíteni. Azonban a Belügyminisztérium által a napokban közzétett rendelettervezetet szerint nemcsak eltörölték a lakhatási támogatás rendszerét, hanem brutális lakbéremelés van betervezve - fogalmazott az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.
    Mint mondta, a szolgálati lakásban élő rendvédelmi dolgozók 2016. március 1-jétől 150 százalékos, 2017. január 1-jétől pedig 230 százalékos lakbéremelésre számíthatnak.