Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: Gyurcsányék az összeomlás szélére sodorták a betegellátást

2016-01-15 15:38:00

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és a szocialisták az összeomlás szélére sodorták a betegellátást.

    A nagyobbik kormánypárt pénteken közleményben így reagált a DK egészségügyi kabinetvezetőjének szavaira. László Imre azt mondta: a kormány struccpolitikát folytat az egészségügyben: nem veszi tudomásul, hogy sok kórházban kevesebb orvos és ápoló dolgozik a jogszabályban előírtnál.
    A Fidesz válaszul közölte: Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a szocialisták az utcára tették az egészségügyi dolgozókat, csökkentették a fizetésüket, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügyből, eladósították a kórházakat és még a betegeken is üzletelni akartak. 
    A polgári kormány ugyanakkor országszerte felújítja a kórházakat, a rendelőket, már 500 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre az egészségügyben, csökkenti a kórházak adósságát és elsőként az egészségügyi dolgozóknak indított béremelést. 
    Hozzátették: a kabinet idén is biztosítja az ápolók, orvosok magasabb bérét. A Gyurcsány-korszakkal ellentétben az egészségügyi dolgozók jelenleg számíthatnak kormányra, mert ez a kormány mindent megtesz azért, hogy jobb anyagi és jobb munkakörülmények között dolgozzanak - fűzte hozzá a Fidesz.