Emma napja van. | 2024.04.19

 Megalakult az Olimpiai Védnökök Testülete

2016-01-14 15:19:00

 Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Parlamentben az Olimpiai Pályázati Bizottság - Olimpiai Védnökök Testülete, amely az Országgyűlés által a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat megvalósításának támogatására létrehozott egyeztető, véleményező és javaslattevő testület.

    A bizottság elnöke Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja lett.
    "Azt kérem a tagoktól, hogy a budapesti olimpiát tekintsék össznemzeti ügynek, amelyhez pozitív hozzáállás és hit szükséges" - mondta Schmitt Pál, hangsúlyozva, hogy társadalmi támogatottság nélkül nem lehet olimpiát rendezni.
    Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat elnöke prezentációjában azt mondta, Budapest "kifejezetten esélyes pályázónak számít, s ha jól dolgozunk, élhetünk ezzel az eséllyel". Hozzátette, a sikerhez szükség van egy vonzó történetre Budapestről, egy részletes és hiteles olimpiai tervre, illetve alapos tájékoztatásra.
    Fürjes leszögezte: Budapest esélyét a NOB reformja, a gazdaságos olimpia koncepciója teremti meg. Az Agenda 2020-at Magyarországra szabták, a magyar olimpia lehet az első a gazdaságos, kisebb, ésszerűbb, olcsóbb és nyereséges olimpiák sorában. Az olimpia hosszú távon munkahelyeket teremt, növeli a magyarországi turizmust és a külföldi befektetéseket. Hasznot hoz a családoknak, a magyar vállalkozásoknak, az országnak - hangsúlyozta.
    Az olimpiai pályázat vezetője azt is jelezte, Budapesten kívül öt régiós központja lenne az olimpiának: a Balaton, Szeged, Debrecen, Győr és Miskolc. Hozzátette, Székesfehérvárral is számolnak, de azt Budapesttel egy régióban említik, mivel nagyon közel van a fővároshoz.
    Az olimpiai falut, valamint 31 versenyhelyszínt 10 kilométeres körzetbe terveznek létrehozni, a cél pedig az, hogy ne legyen az országnak olyan pontja, ahonnan legfeljebb 90 perc alatt nem lehet elérni egyetlen ötkarikás eseményt sem.
    Závecz Tibor, az Ipsos Zrt. kutatási vezetője ismertette a közvélemény-kutató cég által elvégzett tavalyi méréseket, amelyek szerint 2015 januárjában 60, szeptemberében 46, decemberében pedig ismét 60 százalék volt a budapesti olimpia támogatottsága, ráadásul decemberben az is kiderült, hogy a magyarok 66 százaléka büszke lenne a hazai rendezésű olimpiára. A szakember hozzátette, a tavaly januári mérések szerint a magyar lakosság 54 százaléka gondolta úgy, hogy az ország képes lenne megrendezni a játékokat, és 39 százalékuk úgy vélte, hogy képesek vagyunk elnyerni a rendezés jogát is.
    Závecz Tibor azt mondta, a 20-30 éves korosztály 74, a diplomások 71, a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők és a 65 év felettiek 51-51 százaléka támogatta a budapesti olimpia ötletét, míg a fővárosban 60, vidéken 61 százalékos támogatottságot mértek.
    Az Olimpiai Védnökök Testülete stratégiai ajánlásokat tesz a pályázat előkészítésével kapcsolatban, figyelemmel kíséri és támogatja annak folyamatát, a benyújtás előtt véleményezi végleges tartalmát, valamint népszerűsíti a pályázatot.
    A 24 fős grémiumba - amely egyelőre nem teljes - az Országgyűlés elnöke a fővárossal és a Magyar Olimpiai Bizottsággal egyeztetve kérte fel a tagokat.