Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Magyar Államkincstár haladéktalanul kivizsgálja a bérekkel kapcsolatos panaszokat

2016-01-09 14:29:23

A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.
Az Index szombaton azt írta, úgy tudják, hogy az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna.
    Az elnök az MTI-nek hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. Az esetleges panaszokat a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen lehet jelezni - tette hozzá.
    Dancsó József közölte, hogy decemberben 99 ilyen esetről tudtak, januárban eddig 4 problémás kifizetésről szereztek tudomást.
    A Magyar Államkincstár csaknem 900 ezer, az állami szférában dolgozó munkavállalónak végzi a bérszámfejtését már évek óta. Tavaly szeptember 1-jével egy új, az úgynevezett Központosított Illetményszámfejtési Rendszerre (KIRA) tértek át, amely novembertől országosan működik.
    Ennek lényege, hogy egyetlen rendszerben kezelik a bérszámfejtést, ami akár kétmilliárdos megtakarítást is eredményez a központi költségvetésnek, hiszen nem kell megelőlegezni a fizetéseket, hanem még adott hónapban megtörténhet a számfejtés, hasonlóan a piaci szférához.
    Hangsúlyozta, hogy a régi rendszerhez képest az új már sokkal kevesebb hibával dolgozik: míg tavaly júliusban még 6500 informatikai tévesztés fordult elő, addig a KIRA elindulása után, decemberben már csak 2190, és idén januárban várhatóan tovább csökken ez a szám. 
    Dancsó József szólt arról is, hogy az átállás során az egyik legnagyobb nehézséget egyfajta szokásjog jelentette, amely szerint a munkavállalók adott hónap első vagy második napján megkapták az illetményüket, miközben a törvény azt írja elő, hogy ötödikéig, illetve tizedikéig kell megkapniuk a járandóságaikat.
    "Ez sokak számára újdonság volt, amit meg kell szokni, át kell állni" - tette hozzá.