Gedeon napja van. | 2024.03.28

Csok - Tuzson Bence: széles körben igénybe vehető a támogatás

2016-01-08 19:42:32

Széles körben igénybe vehető a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás, és a kormány azon is dolgozik, hogy a közfoglalkoztatás területén működjön annak rendszere - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

    Azzal kapcsolatban, hogy egyes szociológusok véleménye szerint "az igazán szegényeknek ez a csok nem szól", Tuzson Bence azt mondta: elég általános jelenleg is az otthonteremtési támogatás. Példaként megemlítette: ha két minimálbérből élő ember vállalja, hogy három gyermeket fog nevelni, akkor igénybe veheti ezt a támogatást.
    Kitért arra is: gondolkodnak azon, hogy a közfoglalkoztatás területén miként lehetne működőképes ez a rendszer úgy, hogy a lakások is fenntarthatóak legyenek. Azt mondta: azon dolgoznak, hogy a vonatkozó jogszabályba hogyan emelhetnek be olyan részeket, amelyek segítik ezeknek az embereknek az otthonhoz jutását is. Jelezte: ennek konstrukciója kidolgozás alatt áll, várhatóan tavasz környékén megszületik az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet.
    Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter december 16-án jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatásuk rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, ennek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. Önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.