Gedeon napja van. | 2024.03.28

BÉT - Szakértő: felülteljesített a magyar tőzsde kedden - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

2016-01-05 19:14:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,82 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 23 861,39 ponton zárt kedden.

    A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: hétfőn és kedden is felülteljesített a BÉT a nyugat-európai tőzsdékhez képest. A forgalom felét "szokásos módon" az OTP adta, de a Richter részvényei is jól forogtak, jelentősen emelkedett az árfolyamuk - tette hozzá. Folyamatosan "vételi erő" van a gyógyszergyártó papírjaiban azt követően, hogy szeptemberben az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a cariprazine forgalomba hozatalát - fejtette ki.
    A német DAX erősen nyitott kedden a hétfői zuhanás után, azonban a nap közepére mínuszba került az index, végül kis mértékű pluszban zárt - mondta az elemző.
    A Mol 100 forinttal, 0,71 százalékkal 14 150 forintra erősödött, 990,1 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 46 forinttal, 0,77 százalékkal 5985 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 407 forintra emelkedett, forgalma 251,8 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,67 százalékkal 5490 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 1643,52 ponton zárt kedden, ez 15,02 pontos, 0,92 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában márciusra a takarmánykukorica ára 790 forinttal, 46 700 forintra csökkent kedden, míg a nagy olajtartalmú napraforgómagé 500 forinttal lett kevesebb, így 125 500 forintot kell fizetni a terményért ugyanerre a határidőre. 
    A malmi búza ára továbbra is 51 300 forint márciusra és 51 000 forint augusztusra. A takarmánybúza elszámolóára márciusra 48 100, augusztusra 48 000 forint. 
    A takarmányárpa elszámoló ára márciusra továbbra is 46 750 forinton áll.
    A nagy olajtartalmú repce elszámoló ára változatlanul 117 000 forint.