Emma napja van. | 2024.04.19

Budapestre figyel öt napon át a cirkuszvilág

2016-01-05 13:49:46

 

Budapestre figyel csütörtöktől öt napon át az egész cirkuszvilág, hiszen január 7. és 11. között 13 ország 75 fellépőjének részvételével rendezik meg a 11. Budapesti Cirkuszfesztivált.

 

    Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi adásában elmondta, hogy az előválogató zsűri a világ minden tájáról küldött bemutatkozó anyagok közül harminc produkciót választott ki, amelyek megmérettethetik magukat a fővárosban rendezett nemzetközi versenyen.
    Mint mondta, a produkcióknak azért presztízsértékű egy ilyen fesztiválon fellépni, mert itt a legnagyobb cirkuszok igazgatói, menedzserei láthatják őket, és egy jó szereplés, vagy akár a fődíj elnyerése szerződésajánlatokat is hozhat a művészeknek. 
    A Budapesti Cirkuszfesztivál elnöke Eugene Chaplin, a Vevey Comedy Festival elnöke és a kanadai Vaudreuil-Dorion Nemzetközi Cirkuszfesztivál tanácsadója lesz, de helyet foglal még a bizottságban mások mellett Fabrice Becker, a Cirque du Soleil kreatív igazgatója, Oleg Chesnokov, a Rosgoscirk művészeti vezetője, Helmut Grosscurth, az Európai Cirkuszszövetség elnöke, Fabio Montico, a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnöke, Lyudmila Schevchenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója és Sun Lili, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója is.
    "A budapesti fesztiválnak fontos feladata az is, hogy a magyar művészekre felhívja a figyelmet" - hangsúlyozta az igazgató, így a programon kívül egy külön magyar gálát is szerveznek, amelyen az artistaképző növendékei és független magyar csapatok fognak fellépni.
    A győzteseket január 11-én, a Széchenyi Fürdő télikertjében rendezett fogadáson jelentik majd be, a díjak átadására az esti gálaműsor keretében kerül sor.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó