Csongor napja van. | 2024.04.16

Minden évben megrendeznék a Virtuózok Produkció koncertjét

2016-01-01 15:38:00

 Szeretnék minden évben megrendezni Virtuózok koncertjét, s nem csak a produkcióban részt vevő, hanem a Zeneakadémia más tehetséges gyermekeinek fellépésével - mondta a műsor producere az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

    Peller Mariann azt mondta: a Virtuózok Produkció péntek esti, újévi gálahangversenyén a műsor győztesei, néhány döntős, illetve különdíjas lép majd fel. Emellett meglepetéssel is készülnek - emelte ki a producer, kifejtve: a közmédia segítségével Boros Misit is láthatja majd a közönség, aki így egyszerre koncertezik Japánban és Budapesten.
    Peller Mariann felidézte, hogy a műsor a Kamera Korrektúrán második helyezést ért el. A producer szerint bemutatták: komolyzenei, klasszikus zenei műsorral is el lehet érni nagyon sok embert. Hiszen - mint mondta - a műsort 3,1 millióan nézték.
    A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábban tájékoztatott: bár a Virtuózok Produkció újévi gálahangversenyére minden jegy elfogyott, senki nem marad le a hagyományteremtő koncertről, hiszen a Duna élőben közvetíti a programot a Zeneakadémia Nagyterméből január elsején este 20.25-től. A szervezők célja a gála megvalósításával az, hogy a bécsi "Das Neujahrskonzert" eseményhez hasonlóan az új év első napján Budapestnek is legyen egy sikeres, magas színvonalú komolyzenei koncertje - tették hozzá.
    A koncert fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki személyes jelenlétével megtiszteli a hangversenyt, ahogyan korábban a tehetségkutató döntőjét is figyelemmel kísérte - írta az MTVA.
    A karmester a nemrég Prima Primissima-díjban részesülő Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani, a program kreatív igazgatója Batta András zenetörténész. Az eseményen az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, de színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. 
virtuózok.
    Molnár Levente az M1 műsorában elmondta: nemrég jött haza az Egyesült Államokból, ahol a New York-i Metropolitan színpadán szerepelt, s februárban megy is vissza. Mint kiemelte: szeretne példát mutatni a "kis virtuózoknak". Hozzátette: ismét meghirdeti a "Molnár Levente ösztöndíjat", s annak nyertese esetleg a Metropolitanben is betekinthet a sztárok életébe.