Csongor napja van. | 2024.04.16

A kormány meghatározta a járási hivatalok megerősítéséhez szükséges feladatokat

2015-12-24 13:40:15

 

A járási hivatalok megerősítéséhez szükséges lépésekről határozott a kormány, a részletek a Magyar Közlönyben jelentek meg.

 

    A kormányhatározat szerint szükség van a megyei (fővárosi) és a járási (fővárosi kerületi) feladat- és hatásköri szintek felülvizsgálatára és annak eredményét figyelembe véve a hivatalok hatáskörének racionalizálására.
    Ennek érdekében a kormány valamennyi minisztert felszólítja arra, hogy a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter koordinálásával és egyetértésével tegyenek javaslatot a hatáskör-racionalizálásra. Az érintett miniszterek továbbá gondoskodjanak a racionalizálás előkészítéséhez és megvalósításához szükséges feltételekről, beleértve a jogszabály- és közjogi szervezetszabályozó eszközök esetleges módosításait. 
    A kormány felhívja a minisztereket: biztosítsák, hogy az irányításuk alatt működő központi hivatalok lehetővé tegyék a soron kívüli adatszolgáltatást, a nemzetgazdasági miniszter pedig tegye meg a hatáskör-racionalizálással összefüggő feladat végrehajtásához szükséges költségvetési-pénzügyi intézkedéseket. A hatáskör-racionalizálás időpontja 2016. július 1. - olvasható a határozatban.