Emma napja van. | 2024.04.19

Quaestor - Jogerős Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítása

2015-12-23 14:42:19

Jogerősen meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerdai végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését.

    A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a másodfokú bíróság részben megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi döntését, és T.-né R. Erika gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalom helyett házi őrizetet rendelt el. Az elsőfokú bíróság T. Csaba Istvánra és M. Zsoltra vonatkozó döntését ugyanakkor helybenhagyták, így a gyanúsítottak előzetes letartóztatásban maradnak 2016. március 29-ig.
    A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen nagy kárt okozó bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a gyanúsítottakkal szemben.
    Az elsőfokú végzés ellen T.-né R. Erika házi őrizetének elrendelése végett az ügyész jelentett be fellebbezést, míg T. Csaba István és M. Zsolt, valamint védőik a kényszerintézkedés megszüntetéséért, illetőleg enyhébb kényszerintézkedés elrendeléséért fellebbeztek.
    A másodfokú bíróság szerint az ügyész fellebbezése megalapozott, míg a másik két gyanúsítotté és védőiké nem helytálló.
    A törvényszék indokolásában utalt rá: az elsőfokú bíróság törvényesen hivatkozott arra, hogy a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények tényállása és minősítése nem változott. 
    Az előzetes letartóztatás általános feltételei - mint a szabadságvesztéssel fenyegetettség és a megalapozott gyanú - továbbra is fennállnak valamennyi gyanúsított vonatkozásában - írták.
    A törvényszék rámutatott: a kerületi bíróság helyesen állapította meg, hogy T.-né R. Erika esetében fennállnak az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának feltételei, azonban a terhére rótt cselekmények jellegét és súlyosságát is figyelembe véve vele szemben nem elegendő a lakhelyelhagyási tilalom a kényszerintézkedés céljának eléréséhez. A másodfokú bíróság ezért egyetértett az ügyész indítványában foglaltakkal, és T.-né R. Erika házi őrizetét rendelte el, mert a gyanúsított személyi körülményeire is tekintettel a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása nem szükséges - olvasható a közleményben.
    A Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 23-án megszüntette, és házi őrizetüket rendelte el. A döntés ellen azonban az ügyészség fellebbezést nyújtott be, a Fővárosi Törvényszék pedig szeptember 29-én másodfokon, jogerősen megváltoztatta azt, így a gyanúsítottak mégis előzetes letartóztatásban maradtak.
    A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó