Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: szimbolikus jelentősége van az arab országok összefogásának

2015-12-16 08:14:49

 

Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint fontos, szimbolikus jelentősége van annak, hogy az arab országok is elkötelezték magukat a magát Iszlám Államnak nevező szervezet és más terrorista csoportok ellen.

 

    Az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség kedden közölte, hogy Szaúd-Arábia vezetésével 34 ország megalakított egy terrorellenes iszlám katonai szövetséget. 
    Rostoványi Zsolt iszlámkutató az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában felidézte: Szaúd-Arábiát eddig is komolyan támadta az Iszlám Állam, több mecset ellen hajtott végre merényletet az országban. 
    Ennek nyomán Szaúd-Arábia - és más arab országok is - részt vettek már a terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben - mondta a szakértő, hozzátéve: fontos a terrorszervezetek elleni mostani összefogás. 
    A rektor kitért arra is, hogy az iszlámnak mint vallásnak különböző értelmezései léteznek. A magukat muszlimnak vallók közül mindenki az "igazi iszlám" képviselőjének tartja magát. A szakértő szerint az számít, hogy a vezető vallástudósok között konszenzus legyen bizonyos kérdésekben. 
    Ennek kapcsán Rostoványi Zsolt kiemelte, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet az iszlám világ vezető vallástudósainak nagy része "iszlámellenesnek" tartja, vannak, akik kimondták, hogy amit a terrorszervezet képvisel, az "összeegyeztethetetlen az iszlámmal".
    A Korán az emberi életet nagyon fontosnak tartja, elítéli a gyilkosságot - szögezte le Rostoványi Zsolt.