Csongor napja van. | 2024.04.16

Közel kétszázötven millióból fejlesztették Kecskemét hulladékgazdálkodását

2015-12-10 17:08:41

Sipos László kiemelte: a 245 milliós eszközbeszerzés, GPS és informatikai fejlesztés, valamint szemléletformáló kampány segítségével modernebbé és gazdaságosabbá vált a hulladékkezelés a megyeszékhelyen, ugyanakkor megszűnik a kapacitáshiány, amely részben az elöregedett járműpark miatt volt jellemző eddig.
    A program részeként hamarosan 4000 darab, egyenként 300 literes házi komposztáló edényt osztanak ki, ez lehetővé teszi, hogy kevesebb zöldhulladék kerüljön a város komposztálótelepére, csökkentve a zöldhulladék-kezelés eddigi, évente 50 millió forintos költségeit - tette hozzá Sipos László.
    Aláhúzta: Kecskemét hulladékgazdálkodási rendszere korábban is kielégítően működött, ám a kevert települési hulladék begyűjtését nehezítette a szűkös kapacitású és korszerűtlen eszközállomány, amelynek cseréjére, fejlesztésére a városnak saját költségvetéséből nem volt lehetősége.
    Ezen segített a beruházásra elnyert pályázati támogatás, amelyből egyebek mellett három, egyenként 16 köbméteres, a legszigorúbb környezetvédelmi normákat is teljesítő szállítójárművet, 2 darab, egyenként 30 köbméteres konténert és egy speciális adapterrel felszerelt rakodógépet is beszereztek. A fejlesztéssel együtt a járatok optimalizálása is megtörtént - tette hozzá.
    Sipos László tájékoztatása szerint a projekt részeként vásárolt lakossági komposztáló edények kihelyezése hamarosan elkezdődik. Az edényeket a Városgazdálkodási Kft.-nél lehet majd igényelni és átvenni, a lehetőségről a cég levélben értesíti ügyfeleit.