Auguszta napja van. | 2024.03.29

Illegális bevándorlás - A fogva tartottak radikalizálódása ellen indít programot Ausztria

2015-12-09 12:30:55

 

 Ausztria jövőre megkezdi a fogva tartottak radikalizálódása ellen kidolgozott programot a Die Presse című osztrák lap szerdai számának beszámolója szerint.

 

    A tervek szerint szociális munkások és pedagógusok segítenék kiszűrni a szélsőségeseket vagy akár megelőzni azt, hogy a börtönbe került fiatalok szélsőséges eszmékhez vonzódjanak. A fiatalok környezetét, családját, barátait, ismerőseit vagy akár tanárait is bevonva igyekeznek megállítani a fanatikus eszmék terjedését, és a szabadulás utáni visszailleszkedésben vagy újrakezdésben is támogatást nyújtanak. Egyúttal az igazságszolgáltatás dolgozóit is felkészítik arra, hogy felismerjék a radikalizálódás jeleit. 
    A terveket az igazságügyi minisztérium a Szociális Összetartás Hálózata (Netzwerk soziales Zusammenhalt) elnevezésű osztrák civil szervezettel közösen dolgozta ki. A szervezet alapítói közül néhányan a Radikalizáció Tudatosítási Hálózat (RAN - Radicalisation Awareness Network), az Európai Bizottság által létrehozott ernyőszervezet tagjai, így a társaság közös uniós tapasztalatok és bevált gyakorlatok alapján végzi a radikalizmus elleni küzdelmet. 
    A Die Presse által ismertetett adatok szerint a 9000 ausztriai bebörtönzött 20 százaléka muszlim. A novemberi adatok alapján az ausztriai börtönökben 31-en ülnek terrorcselekmények támogatása miatt, idén összesen 43 esetben történt terrorizmus elkövetése címén feljelentés, kétszáz alkalommal rendeltek el hasonló ügyben nyomozati eljárást. A Die Presse megállapítása szerint ezek a számok feltehetően az elkövetkezendő időben növekedni fognak. 
    Peter Gridling, a terrorelhárítási hivatal igazgatója egy korábbi rádióműsorban nem zárta ki, hogy az országba áramló menekültek között terroristák is lehetnek, egyúttal figyelmeztetett arra is, hogy a szélsőségeseket nem kell azonnal terroristaként kezelni. 
    Ausztriába egyre kevesebb menekült érkezik az elmúlt hetekhez képest. Hamarosan lebontja sátrait a bécsi Westbahnhof működő Train of Hope elnevezésű önkéntes kezdeményezés is, amely szeptember óta segített és gyűjtött adományokat a menekülteknek a bécsi pályaudvaron. A spontán kezdeményezés csaknem nyolcvan tagja azonban a munkát nem fejezi be, a migránsok integrációjában, ellátásában és elszállásolásában továbbra is segítenek, valamint a déli határrészén lévő spielfeldi átkelőnél szükség menekültellátást is folytatják. 
    Salzburgban három hete először kedden este telt meg újra a befogadóállomás, mivel a német hatóságok technikai rendszerének meghibásodása miatt órákon át nem tudtak menekülteket befogadni. Kedden este 1300-an, azonban szerda reggelre már "csupán" kétszázan várakoztak a salzburgi átmeneti befogadóhelyen.