Auguszta napja van. | 2024.03.29

Színházbarát önkormányzat lett Nyíregyháza

2015-12-09 08:57:24

 

Szolnok és Tatabánya mellett és Nyíregyháza is elnyerte a színházbarát önkormányzat címet.

 

    Rátóti Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Színházművészeti Tagozata vezetőjének kezdeményezésére elindított Színházbarát önkormányzat program célja az volt, hogy országosan felmérjék, melyik megyei jogú város képviselőtestületének tagjai között vannak legtöbben a színházkedvelők. Ebben a versengésben Nyíregyháza a második helyet szerezte meg - közölte Pregitzer Fruzsina színművész, a tagozat levelező tagja Kovács Ferenc polgármesterrel megtartott közös sajtótájékoztatón szerdán a nyírségi megyeszékhelyen.
    A 2015/16-os évadban a képviselők által vásárolt bérletek számát tekintve Szolnok, Tatabánya és Nyíregyháza is rendkívül előkelő helyen végzett. Az elismerés mellé anyagi támogatás is jár az MMA-tól az adott városok helyi színházainak - közölte a Móricz Zsigmond Színház színésze, hozzátéve, a nyíregyházi színház esetében ez félmillió forintot jelent.
    Kovács Ferenc az elismerést tanúsító oklevél átvétele után elmondta, a helyi színház nagyon jó fejlődési pályán halad, ezt fogja tovább segíteni a szabadtéri színpad felújítása, amelyről a közelmúltban kötött megállapodást a kormánnyal a helyhatóság.
    Jövőre rendezik meg a tizenötödik, jubileumi Vidor Fesztivált, ezen túl pedig a megújult színházi előadások is nagyon népszerűek a városban - hangsúlyozta a városvezető.
    A Színházbarát önkormányzat programban egyébként Szolnok végzett az első helyen: a Tisza-parti város képviselő-testületének tizennyolc tagja közül tizenkettő váltott bérletet a Szigligeti Színházba.