Gedeon napja van. | 2024.03.28

Könyvsorozat a magyar országgyűlések történetéről

2015-12-08 17:48:59

 

Könyvsorozatot indított a hazai parlamentek történetéről az Országgyűlés Hivatala; a tervek szerint 2020 tavaszáig megjelenő tizenegy kötet közül az elsőt kedden mutatták be az Országgyűlési könyvtárban.

 

    Elhangzott: A magyar országgyűlések története című sorozat első darabja Püski Levente, a Debreceni Egyetem bölcsészettudományi kara docensének munkája, A Horthy-korszak parlamentje; a zárómű Müller Tamás 1918-1919 eseményeit feldolgozó munkája, az Országház országgyűlés nélkül lesz.
    A most megjelent, ötszáz oldalas kötet szerzője az eseményen MTI-nek elmondta: a magyar parlament működéséről eddig olyan művek születtek, amelyek jog- vagy politikatörténeti szemszögből vizsgálják a kérdést, ezzel szemben ő arra törekedett, hogy az intézmény-, jog- és politikatörténeti, valamint a politológiai aspektusokat egyesítve adjon áttekintést a témáról.
    Mint mondta, hat-hét évnyi kutató és rendszerező munka eredménye a könyv, amely hatalmas mennyiségű forrást áttekintve készült, miközben akadtak olyan mozzanatok is, amelyeket csak közvetett adatok alapján elemezhetett.
    Püski Levente megjegyezte: a Horthy-korszak országgyűlési bizottsági üléseiről szinte csak a harmincas évekből maradtak fenn jegyzőkönyvek, a történtek azonban az MTI egykori tudósításai alapján rekonstruálhatóak. Ugyanakkor se a törvényhozási dokumentumok, se a résztvevők emlékiratai nem tartalmaznak utalást azokra a - jellemzően a házelnök által összehívott - informális tanácskozásokra, amelyek a jogalkotás menetét voltak hivatottak felgyorsítani.