Auguszta napja van. | 2024.03.29

Javították a Nógrád megyében élők munkaképességét

2015-12-04 07:02:54

 

Lezárult a Nógrád megyei lakosok munkaképességének javításáért indított program; ennek keretében közel 13 ezer ember vett részt szűrővizsgálatokon, de foglalkoztak a stresszkezeléssel vagy az öngyilkosság megelőzésével is - a programról a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben tájékoztatta az MTI-t.

 

    Az ügynökség egy héttagú konzorcium vezetőjeként 537 millió forint támogatást nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázatán.
    A konzorcium tagja volt Nógrád megye három kórháza is. A salgótarjáni Szent Lázár Kórház a szív- és érrendszeri és a daganatos megbetegedések korai felismerését, a mentális fejlesztést, és a betegséggel való megküzdést célzó programokat helyezte előtérbe. Szakmai programjaik közül a komplex szűrővizsgálatokra volt a legnagyobb igény.
    Mivel Nógrád megyében kiemelkedően magas az öngyilkosságok száma, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház ennek megelőzésével, a pszichiátriai kórállapotok korai azonosításával is foglalkozott a keringési betegségekre irányuló szűrések mellett. 
    A pásztói Margit Kórház az egészséges életmódot, a testmozgást helyezte előtérbe. A kórházak a lakosság körében, munkahelyeken és iskolákban is tartottak előadásokat és végeztek szűréseket, egészség- és sportnapot is szerveztek a programok között.
    A Várunk Alapítvány, a Biztosabb Jövőért Kistérségi Közhasznú Egyesület és a Háztartások Foglalkoztathatóságáért Alapítvány vett még részt a programban. A szervezetek egyebek között hátrányos helyzetűeket, szegregátumokban élőket képeztek mentorok és szociális munkások segítségével, a testmozgást ösztönző sportrendezvényeket, a közösségi összetartozást erősítő családi napokat szerveztek.
    A fejlesztési ügynökség dolgozta ki azt az integrált, a megye speciális igényeihez alakított egészségügyi adatbázist, amelyben az elvégzett szűrések, mérések, tanácsadások adatait rögzítették. 
    Az Innovatív megoldásokkal Nógrád megye munkaképességéért című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.