Emma napja van. | 2024.04.19

Ásványvíz megtévesztő hirdetése miatt bírságolt a GVH

2015-11-30 12:12:19

 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,3 millió forintra bírságolta a Peridot Line Kft.-t, mert a cég tiltott gyógyító és megalapozatlan, egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette ásványvizét - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel. 

 

    A versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy a társaság jogszerűtlenül népszerűsítette az ásványvizét több televíziós műsorban és a honlapján is, ugyanis a jogszabályi tilalom ellenére gyógyhatást tulajdonított a terméknek, valamint az egészségi állapotra vonatkozó, jótékony hatásokkal jellemezte az ásványvizet. Ezeket az állításokat azonban a cég bizonyítani nem tudta, ezáltal megtévesztette a fogyasztókat - tették hozzá. 
    Kiemelték: a társaság mindezeken felül a Magyar Vöröskereszt ajánlásával is népszerűsítette az ásványvizet, ami tilos az európai szabályozás szerint. A GVH nem állapította meg a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének felelősségét, az eljárást megszüntette a szervezettel szemben. 
    A közlemény szerint a vizsgálat nem bizonyította, hogy megtévesztők lettek volna a termék deutérium-tartalmával kapcsolatos állítások, így a hivatal erre vonatkozóan megszüntette az eljárást.
    A GVH a közleményében hangsúlyozta: az élelmiszerek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket és az ágazati jogszabályokat is, tehát gyógyhatás nem tulajdonítható élelmiszernek, valamint az egészségre gyakorolt hatásra vonatkozó állítások csak a szigorú európai normáknak megfelelően, az ágazati szabályok szerint tehetők.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó