Gedeon napja van. | 2024.03.28

Macedón sajtóértesülés: ötven kilométeres lesz a kerítés a görög határszakaszon

2015-11-30 10:44:59

 

 A macedón-görög határ ötven kilométeres szakaszán épül majd három méter magas kerítés, ebből eddig mintegy tíz kilométer készült el - számolt be róla a vesti.mk című macedón hírportál hétfőn.

 

    A lépés célja, hogy a migránsokat az áteresztőpontokra, a legális határátkelőhelyekre tereljék, és ezzel szabályozzák az országba irányuló áradatot. Kerítés azokon a szakaszokon épül, ahol a leggyakrabban igyekeznek a migránsok illegálisan bejutni Macedóniába. A kerítés építése a múlt hét végén kezdődött, és a tervek szerint tíz nap alatt be is fejezik a munkálatokat - közölte a lap a hadsereg egy forrására hivatkozva.
    Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia november 19-én jelentette be, hogy csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be az országba, akik már rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal. A görög-macedón határon jelenleg mintegy ezer nem háborús övezetből érkező, főleg iráni ember vár arra, hogy enyhüljenek a feltételek. Több száz gazdasági bevándorlónak minősülő migráns már visszafordult, és más útvonalat keres, vagy megpróbál ideiglenes szállást találni a görög városokban.
    A macedón hatóságok vízágyúkat telepítettek a gyevgyelijai határátkelőhöz, hogy szükség esetén így fékezzék meg azokat, akik átszöknének a határon, illetve ha a hétvégi eseményekhez hasonlóan ismét elkezdenék bontani a kerítést. A vízágyút egyelőre nem vetették be, a rohamrendőrök könnygázzal és hanggránátokkal oszlatták fel a feldühödött tömeget, amely kövekkel, botokkal, tégladarabokkal dobálta őket.
    Az utóbbi napokban csupán 2-3 ezer ember érkezett Macedóniába, majd onnan tovább Szerbiába, vasárnap viszont a szerbiai Presevóban már 4 ezer embert regisztráltak. Az októberi és novemberi számokhoz képest - amikor akár 7-8 ezer migránst is nyilvántartásba vettek - még ez is viszonylag kevésnek számít, a szigorúbb határellenőrzések mellett ennek oka a rossz időjárás is, a görög szigetek és a szárazföld között még mindig nem állt helyre a hajóforgalom.