Auguszta napja van. | 2024.03.29

Sikeres volt a svájci pályázat harmadik köre

2015-11-18 15:35:29

„Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése” címmel Kazincbarcika Város Önkormányzata három szomszédos helyhatósággal karöltve sikeres pályázatot nyújtott be a Svájci Hozzájárulási Programhoz. A projekt keretében Svájc közel 1,4 milliárd forinttal támogatja a fejlesztési programot. Ennek részeként 2013 szeptemberében nyitották meg a „Vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatása a Kazincbarcikai kistérségben” pályázati alap forrásait. Az alap teljes vissza nem térítendő támogatási összege mintegy 238 millió Ft, melyre eddig három körben lehetett pályázni.

A 2015 tavaszán meghirdetett harmadik pályázati körben a kazincbarcikai kistérség területén működő, vagy a kistérségben letelepülést és munkavégzést tervező profitorientált, illetve nonprofit vállalkozások, továbbá egyéni vállalkozók pályázhattak négy prioritási területen mintegy 110 millió forintos keretösszegre. A pályázat sikeres volt, melynek nyilvános eredményhirdetésére 2015. november 17-én 10.00 órától, Kazincbarcikán, a Mezey István Művészeti Központban került sor. A nyolc nyertes vállalkozásnak Szitka Péter, a város polgármestere és Markus Dürst, a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség divízióvezető-helyettese a Svájci Hozzájárulási Program képviseletében adták át a támogatói okleveleket. A nyertes pályázatok között közel 49 millió forintot osztanak szét. A támogatott vállalkozások teljes listáját megtalálják a sajtóközlemény mellékletében.

A pályázatnak a korábbiakhoz hasonló feltételekkel lesz egy negyedik köre is, amit mintegy 70 millió forintos keretre hirdetnek meg várhatóan 2015 végén. A részletek a www.kazincbarcika.hu és a www.kolorcity.hu oldalon lesznek hozzáférhetőek.

A tegnapi napon a támogatói oklevelek átadása mellett Wächter Balázs projektmenedzser tartott tájékoztatót a pályázati alap eddigi eredményeiről; illetve két korábbi támogatásban részesülő vállalkozás - az egyedi kézműves textiltermékeket gyártó „Foltos Boglár”, azaz Bencze Boglárka és a 3D-nyomtatással foglalkozó Prototech Kft. - is bemutatkozott. A szakmai nap résztvevői megtekintették a svájci források bevonásával létesített kazincbarcikai Tudományos Játékok Házát, a rudabányai Rudapithecus Parkot és tájházat, valamint a belső felújításon átesett sajókazai Radvánszky-kastélyt. A tematikus nap a második pályázati körben nyertes kazincbarcikai fogtechnikai szolgáltatásokkal foglalkozó Dental-Tech Kft. pályázati eredményeinek bemutatásával zárult.

A „Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése” pályázat - mely a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával valósul meg - 2013 tavaszán kezdődött. Az egyes projektelemeket Kazincbarcika Bánhorvátival, Rudabányával és Sajókazával együtt valósítja meg mintegy 1,7 milliárd forintból. A program jóvoltából Bánhorvátiban már 2014 tavaszán átadták a falumúzeumot és a Damasa-tanösvényt. Sajókazán a Radvánszky-kastély belső felújításával kiállító-, konferencia- és tehetséggondozó központot alakítanak ki; Rudabányán Rudapithecus Park, a régészeti leletekhez kapcsolódó tematikus útvonal és tájház létesült. Kazincbarcikán 2016 elején elindulhat az inkubátorház kialakítása, melynek helyszíne a volt Központi Általános Iskola épülete lesz. A főprojekt várhatóan a jövő év második felében ér véget.

Nyertes projektek a „Vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatása a Kazincbarcikai kistérségben” pályázati alap keretében