Andrea napja van. | 2024.04.18

Integrációs tervet dolgoztak ki a menekültek számára Ausztriában

2015-11-18 11:34:38

 

A menekültek társadalmi befogadására készítettek tervet Ausztriában. A szakértők által kidolgozott, 50 pontból álló integrációs terv sarokpontjait a Die Presse című napilap ismertette szerdán, hivatalosan csütörtökön mutatják be.

 

    A szakértők szerint a menekültek integrációját, az együttélés alapértékeinek, valamint az ország nyelvének elsajátítását az óvodai nevelés alatt kell elkezdeni. Az óvodákat emiatt köteleznék arra, hogy az alapításkor lefektessék az általuk képviselt világnézeti elveket. 
    Az osztrák külügyi és integrációs minisztérium adatai szerint Bécsben 150 olyan óvoda van, amely iszlám elvek szerint nevel, azonban arról, hogy pontosan hány iszlám óvodai pedagógus és milyen képzettséggel dolgozik az országban, eddig még nem született felmérés. A bécsi egyetem várhatóan év végéig elkészíti tanulmányát, amely a bécsi kisgyerekek óvodai nevelésével foglalkozik, részletesen kitérve az ott alkalmazott pedagógia elvekre. 
    A szakértők által összeállított terv szerint az iskolákban a bevándorlók az osztrák demokráciafelfogásról és az emberi jogokról szóló politikai képzésben részesülnének, továbbá etikai oktatást is kapnának. Azokat a diákokat pedig, akiknél észlelnék, hogy szélsőséges eszmék iránt mutatnak érdeklődést, külön feladatokkal és iskolán kívüli foglalkozással próbálnák lekötni. 
    A menekültstátusszal rendelkezők számára olyan tanfolyamokat tartanának, amelyek bemutatják a társadalmi együttélés szabályait és a magatartásmintákat. 
    A szakértők szerint szorgalmazni kell továbbá az európai értékekkel és az alkotmánnyal összhangban lévő iszlám vallás megélését, és figyelemmel kell követni azon iszlám hátterű szervezeteket, amelyek a menekültek közül szeretnének tagokat toborozni. 
    A Die Presse által közölt adatok szerint a csaknem 8,5 milliós Ausztria lakosságának hat százaléka muszlim, és a közösség fele osztrák állampolgársággal is rendelkezik. A MedienServicestelle nevű osztrák portál nyáron közölt adatai alapján Ausztria iszlám lakosságának többsége török és bosnyák származású, a muszlimok mintegy 400 szervezetbe és egyesületbe tömörülnek. 
    Ausztriában januártól októberig 63 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban pedig 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. A kormány az év végéig több mint 85 ezer benyújtott és mintegy 25 ezer elfogadott menekültkérelemmel számol. Előreláthatólag az idén menekültstátust szerzők fele családegyesítési igényt is jelezni fog. Az osztrák külügyminiszter szerint amennyiben megállítható a migránsáradat, úgy 2016-ban már 40 ezer jóváhagyott kérelem is születhet, ha pedig továbbra is sokan érkeznek, úgy ez a szám csak emelkedhet. 
    A tárca adatai szerint idén októberben adták be a legtöbb, a tízezret is meghaladó menekültkérelmet. A legkevesebbet, csaknem háromezret, márciusban nyújtották be. Míg a múlt héten átlagosan napi 500, addig ezen a héten már napi 600 kérelmet nyújtanak be Ausztriában.