Auguszta napja van. | 2024.03.29

Befejezte a republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelmet Bobby Jindal

2015-11-18 07:25:40

 

Visszalépett az amerikai Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért vívott küzdelem folytatásától kedden Bobby Jindal louisianai kormányzó.

 

    "Ez nem az én időm" - jelentette ki a pártján belül csekély támogatottságot élvező, indiai származású politikus a Fox News televíziónak.
    Jindal közölte, hogy nem buzdítja híveit semelyik versenyben marad elnökjelölt-aspiráns támogatására, de úgy nyilatkozott, hogy támogatni szándékozik azt a jelöltet, aki republikánus színekben végül harcba szállhat majd a Fehér Ház meghódításáért.
    Bobby Jindal, akinek lerövidített kormányzói mandátuma januárban jár le, elmondta, hogy az általa alapított America Next elnevezésű politikai kutatóintézetben folytatja majd pályafutását.
    Kampányát a politikus Iowa államra összpontosította, de ott sem tudta megközelíteni a republikánus népszerűségi listákat vezető vetélytársait, mint Donald Trump ingatlanmágnás vagy Ben Carson volt idegsebész.
    Az országos közvélemény-kutatásokban elért gyenge eredményei miatt az elnökjelölt-aspiránsok televíziós vitáira Jindal sosem a fő műsoridőben sugárzott fordulókra, hanem csak az úgynevezett koraesti "happy hour"-eszmecserékre kapott meghívást.