Auguszta napja van. | 2024.03.29

Illegális bevándorlás - Németországban az AfD a harmadik legerősebb párt egy felmérés szerint

2015-11-17 18:32:19

Németországban az európai migrációs válság mélyülésével egyre nagyobb támogatottságot szerző Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten (Bundestag) kívüli párt előlépett a harmadik legerősebb politikai erővé egy kedden ismertetett felmérés szerint.

    A jobboldali populistaként számon tartott pártra a választók 10,5 százaléka szavazna, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás - mutatta ki az INSA közvélemény-kutató intézet a Bild című lap megbízásából készített felmérésében.
    Az INSA 2013 tavasza, a párt megalakulása óta méri az AfD támogatottságát, amely adatai szerint most a legnagyobb.
    A párt megelőzi a Bundestag ellenzéki pártjait, az egyaránt 10 százalékon álló Baloldalt és a Zöldeket. Így a harmadik helyen áll a 35 százalékos támogatottsággal rendelkező CDU/CSU és a konzervatív pártszövetséggel kormányzó, 23,5 százalékon álló szociáldemokrata párt (SPD) mögött.
    A konzervatívok egy hét alatt százalékpontot javítottak, ami az INSA vezetője, Hermann Binkert szerint annak tulajdonítható, hogy a választók a párizsi terrortámadások miatt stabilitásra vágynak.
    Egy másik kedden megjelent felmérés, a Forsa intézet kutatása alapján viszont az AfD 7 százalékon áll, éppen úgy, mint egy héttel ezelőtt, és 1 százalékponttal gyengülve a két héttel korábbihoz képest.
    A Forsa adatai alapján az AfD-t megelőzi a 9 százalékos választói támogatottsággal rendelkező Baloldal és a 10 százalékon álló Zöldek is.
    A Stern hírmagazin és az RTL kereskedelmi televízió megbízásából készült felmérés szerint az SPD 25 százalékon áll, a CDU/CSU pedig 36 százalékon.
    A konzervatívok támogatottsága 2 százalékponttal gyengült az egy héttel korábbihoz képest. Ez a menekültválság kezelése körüli viták kiújulásának tulajdonítható Manfred Güllner, a Forsa vezetője szerint.
    A szakértő elmondta: a párizsi terrortámadások miatt nem valószínű, hogy az "idegenellenes és lényegében jobboldali radikális" AfD tovább erősödik, mert a korábbi hasonló helyzetekben a választók mindig felsorakoztak a nagy pártok mögé. 
    Ugyanakkor további felhajtóerőt adhat az AfD-nek, ha CSU-s politikusok, mint például Horst Seehofer bajor miniszterelnök és pénzügyminisztere, Markus Söder "továbbra is összemossák a párizsi merényleteket és a menekültválságot" - mondta Manfred Güllner.