Auguszta napja van. | 2024.03.29

A jövő évi koszovói költségvetés is veszélybe kerülhet az ellenzék miatt

2015-11-17 10:17:38

 

Akár a jövő évi költségvetés is veszélybe kerülhet a koszovói ellenzék miatt, kedden ugyanis ellenzéki politikusok ismét könnygázzal és paprikasprével akadályozták a pristinai képviselőház ülését - számolt be róla honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap.

 

    Az ellenzék az utóbbi hetekben többször is tojásdobálással, fütyüléssel, illetve könnygázzal akadályozta meg a parlament munkáját, azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását egy Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek. Az ellenzék bejelentette, mindaddig akadályozza a munkát, amíg követelései nem teljesülnek. A koszovói alkotmánybíróság egy hete ideiglenesen - végleges döntéséig - felfüggesztette a megállapodást, az ellenzék azonban továbbra is tiltakozik. 
    A koszovói parlament keddi ülésének egyetlen napirendi pontja a 2016-os esztendőre vonatkozó költségvetés elfogadása lett volna, ám amint Kadri Veseli házelnök megnyitotta volna az ülést, ellenzéki politikusok elfoglalták a szószéket. Ekkor több tucat rendőr vonult be a terembe, hogy biztosítsa a kormánytagok biztonságát, ám az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű ellenzéki párt alapítója és képviselője, Albin Kurti paprikasprét fújt a biztonságiakra és a kormánytagok irányába is. Egy másik politikus ekkor dobott könnygázpalackot a terembe.
    Az üléstermet lezárták, a képviselők pedig egy másik, biztonságosabb helyen folytathatják a munkát.
    Belgrád és Pristina kapcsolata 2008 óta nem rendeződött; Koszovó akkor egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ám ezt Szerbia azóta sem hajlandó elismerni. A világon több mint száz ország szerint független államnak számít az egykori szerb tartomány, ugyanakkor öt uniós tagállam - Szlovákia, Románia, Görögország, Ciprus és Spanyolország -, valamint Kína és Oroszország szerint sem önálló államról van szó. A szerb-koszovói kapcsolat normalizálása érdekében Brüsszelben már több megállapodás is született, de korábban egyik sem okozott ekkora ellenállást Pristinában.