Emma napja van. | 2024.04.19

OGY - Kijelölhető lesz a halgazdálkodási hasznosító

2015-11-17 09:18:41

 

A jövőben kijelölés útján is odaítélhető a halgazdálkodási jog, nem csak vagyonkezelési vagy haszonbérleti szerződéssel - ezt is tartalmazza a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló jogszabály módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház.

    A kétharmados passzusokat is tartalmazó törvénymódosításra 181 képviselő szavazott igennel, 13-an nemmel, ketten pedig tartózkodtak.
    A változtatás a 15 év után hamarosan lejáró halgazdálkodási jogokra vonatkozó haszonbérleti szerződéseket követően is biztosítja a vízterületek hasznosítását. Ennek értelmében az ágazatért felelős miniszter a halgazdálkodási jogok gyakorlására kijelölheti horgász egyesületek országos érdekképviseletét ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezetet.
    Ahogy a változtatás indoklásában szerepel, idén 673, míg jövőre mintegy 300 vízterület haszonbérleti szerződése jár le.
    A módosítás fideszes előterjesztője, Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke szerint a csaknem 320 ezer tagot számláló szervezetének bevonása lehetővé teszi a halgazdálkodási jog minél szélesebb körű hasznosítását.
    A nem nyilvános pályázat, hanem kijelölés útján történő halgazdálkodás feltételeit a miniszter rendeletben határozza meg.
    A miniszter az új haszonbérleti vagy vagyonkezelési szerződés hatályba lépéséig jogosult legfeljebb egy évig meghosszabbítani a meglévő szerződés hatályát.
    A sarkalatos változtatás a kihirdetését követő napon lép hatályba.