Emma napja van. | 2024.04.19

Európában lát fejlődési potenciált az easyJet

2015-11-10 13:01:05

 

Az easyJet nem törekszik hosszútávú járatok indítására, mert üzleti modellje az Európán belüli utazásokra alapul, és ezen a piacon is van még fejlődési potenciál - mondta Carolyn McCall vezérigazgató a légitársaság lutoni bázisán kedden.

    Hozzátette: meghíváson alapuló törzsutas-programot indít és frissíti formaruháit az angol easyJet diszkont légitársaság.
    Az easyJet húsz évvel ezelőtt, 1995-ben szállt fel először, ennek alkalmából jelentette be a vezérigazgató a változásokat. Elmondása szerint az új formaruhát 2016 elején vezetik be, a törzsutas-programban pedig egyebek mellett ingyenesen lehet majd megváltoztatni a foglalási adatokat.
    A születésnap alkalmából bemutattak egy Airbus A320-ast is, amelynek speciális festése van: a partner ügynökségek honlapjaira feltöltött easyJetes utazások fotóiból több ezret festettek a gép törzsére.
    Carolyn McCall az elmúlt húsz évvel kapcsolatban közölte, első járatuk Londonból Glasgow-ba tartott egy bérelt Boeing 737-200-assal, az első nemzetközi járatuk Amsterdamba közlekedett 1996-ban. 2005-ben vették át századik gépüket, 2010-re pedig az Egyesült Királyság legnagyobb légitársasága lett az easyJet.
    Hangsúlyozta, hogy az uniós légiközlekedési piac liberalizációja nélkül nem tudtak volna ekkora mértékben fejlődni: 70 százalékkal több útvonal van most, mint akkor, az árak pedig 40 százalékkal csökkentek. Most évente 68 millióan utaznak velük, 242 Airbus A320-as családba tartozó gépet üzemeltetnek és 137 repülőtérre közlekednek.
    Az egyiptomi helyzettel kapcsolatban, kérdésre válaszolva, azt mondta, álláspontja szerint a kormányok kötelessége a repülőterek biztonságát garantálni és ők azok, akik megmondhatják, hogy biztonságos-e az adott légikikötő. Jelezte, hogy novemberig felfüggesztették a Sharm el Sejk-i járataikat.
    Húsz évvel ezelőtt egy bázissal indultak, ma már 26 van, 2 útvonallal indítottak, jelenleg 788-at üzemeltetnek és 31 országba repülnek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó