Emma napja van. | 2024.04.19

A Magyar Tudományos Akadémia alapítójára emlékeztek Miskolcon

2015-11-04 05:24:58

A Magyar Tudományos Akadémia megalapítójára emlékeztek a tudósok november másodikán a nagycenki Széchenyi-Mauzóleumban. Százkilencven éve ezen a napon, a pozsonyi Országgyűlésben, gróf Széchenyi István, birtokainak egyéves jövedelmét ajánlotta fel egy Tudós Társaság létrehozására. A sírjához kilátogatók elsősorban a politikusra emlékeznek, a tudományok művelői azonban az MTA létrehozóját tisztelik a legnagyobb magyarban.

A Magyar Tudomány Ünnepe 2015. évi rendezvénysorozatot november másodika és huszonharmadika között, az egész országban megrendezik.

Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszönti a Magyar Tudomány Napjának résztvevőit (A képre kattintva képtár nyílik.)

Miskolcon, az MTA Területi Bizottsága kedden délután emlékezett meg a Magyar Tudomány Napjáról. Az MTA-MAB székházában tartott ünnepi ülésen részt vett és köszöntőt mondott Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

Lovász László  az MTA elnöke videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket (A képre kattintva képtár nyílik.)

Roósz András MTA-MAB elnöke nyitotta meg a Széchenyi-emléknapot, és Lovász László az MTA elnöke, videóüzenetben köszöntötte a megjelenteket. Az országos programsorozat részeként Mertinger Valéria egyetemi tanár, A tudomány evolúciója: út az acél martenzitjétől a memóriaötvözetig címmel tartott előadást.

A díjak kiosztása (A képre kattintva képtár nyílik.)

Az emléknapon kiosztották a MAB díjakat. A tudományos díjban részesült fiatal kutatók ismertették munkásságukat.

A rendezvényen közreműködött a ME Bartók Béla Zeneművészeti Intézet növendékei.