Emma napja van. | 2024.04.19

Négy éve vizsgálják, hogyan került a magyarokat sértő tábla a kolozsvári Mátyás-szobor elé

2015-10-27 10:10:29

 

Négy éve vizsgálja eredménytelenül a román ügyészség, hogyan került a magyarokat sértő bronztábla a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé - írta keddi számában a Szabadság című napilap.

 

    A Kolozs megyei ügyészség szóvivője azt közölte a napilappal, hogy az ügyben a megyei rendőrkapitányság nyomoz egy ügyész irányítása alatt. Hozzátette: a nyomozóknak több bizonyítékot is sikerült begyűjteniük, de a nyomozás érdekeire hivatkozva elutasította a részletesebb tájékoztatást.
    A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel. A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori kolozsvári polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.
    Amint a Szabadság emlékeztetett rá, a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt alelnöke is feljelentést tett. Gergely Balázst 2012 szeptemberében kihallgatta az ügyészség, Kelemen Hunort azóta sem idézték be meghallgatásra.
    A Nicolae Iorga román történésznek tulajdonított "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult" idézetet először 1932-ben helyezték el a szobor talapzatára. A feliratot 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után eltávolították, de Gheorghe Funar, Kolozsvár szélsőségesen nacionalista polgármestere 1992-ben ismét feltetette. A restaurálás során a talapzatra Fadrusz János által tervezett eredeti Mathias Rex felirat került.
    A Iorga-idézetet tartalmazó feliratot ismeretlenek a szoborcsoport előtti gyepszőnyegre tették ki.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó