Andrea napja van. | 2024.04.18

Kábítószer-terjesztőket fogtak Esztergomban

2015-10-27 07:10:11

 

Kábítószer-terjesztőket fogott el a rendőrség Esztergomban, a bíróság hétfőn elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

 

    Kábítószer-kereskedelem bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya egy 38 és egy 29 éves budapesti férfi ellen, akiket szombaton fogtak el a helyi rendőrök Esztergomban, miközben egy 33 éves nőnek adtak el kábítószert.
    A tettenérést követően a nyomozók átvizsgálták a két férfi ruházatát. Egyiküknél, a kabát bélésébe varrva kábítószergyanús anyagot találtak. A két férfival és a nővel szemben előállításukat követően kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely mindhármuk esetében pozitív lett. A nyomozók egyikük lakásán még akkor éjszaka házkutatást tartottak, ahol kisebb ültetvényt találtak. A növényeket lefoglalták.
    Az éjszaka folyamán a nyomozók további három férfit állítottak elő, akik a gyanú szerint rendszeresen vásároltak kábítószert két budapesti férfitól és a velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredménnyel zárult. Ellenük kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.
    Az Esztergomi Rendőrkapitányság a két budapesti férfit őrizetbe vette, kezdeményezésére pedig a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány